Zene

Szexuális túlfűtöttség miatt letiltották Balázs Pali új klipjét

2022. február 14. hétfő 18:30

Egyelőre senki sem tudja, hogy miért vették le az elérhető klipek közül az énekes zenés kisfilmjét.

Az idén negyed évszázados pályafutását ünneplő, kétszeres Fonogram-díjas énekes új klipjét az állítólagos pikáns jelenetek miatt bojkottálta egy zenecsatorna.

Tény, hogy egy ismerkedési periódusban lévő pár életképeit igyekeztünk bemutatni, és ezek közül talán pikáns volt néhány, de úgy gondolom, ez még hitelesebbé tette a dal és a képi anyag harmóniáját

– meséli Balázs Pali, aki értetlenül áll a történtek előtt.

Velem ilyen még nem fordult elő 25 év alatt – mondja.

„Sorrendben ez a 40. klipem. Az eddigi pályafutásom során ugyan voltak olyan videók, amelyeket ilyen, olyan okok miatt nem sugároztak a zenecsatornák, de olyan, hogy szexuálisan túlfűtött okokra hivatkozott volna egy tévé, még soha”

Pedig több, mint 10 helyszínen forgott a kamera, és néhány jelenetet kifejezetten erősnek találtak, különböző médiatörvényekre hivatkozva– folytatta az énekes. „Sokáig a korábban beharangozott Valentin-napi megjelenés is veszélybe került, de mivel klipforgatáskor általában jóval több anyagot veszünk fel, így a tiltott részeket pótolni tudtuk. A kompromisszumos, újravágott végeredmény ugyan eltér az eredeti forgatókönyvtől, de így is maradt benne olyan jelenet, ami megmutatja milyen az, ha egy hölgy és férfi között komoly vonzalom alakul ki.”

Az „Egyszer próbálj ki” című vadonatúj dal tehát mégis bemutatásra kerül Valentin-napon, amely a március 8-án megjelenő, 20. Balázs Pali lemez címadó slágere is egyben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Pornójelenetbe került Curtis egy ismeretlen nővel - kép

vg.hu

Bebörtönzik a benzinártüntetőket

borsonline.hu

Holtan találták meg a múlt héten eltűnt ismert séfet

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Zelenszkij „húzza a tigris farkát” és már nem tudja elengedni

ripost.hu

Forró videó: Ezt művelte a hotelszobában Lékai-Kiss Ramóna

mandiner.hu

Nógrádi György elmondja, mekkora az esélye annak, hogy Putyin atomfegyvert vet be

borsonline.hu

Rendkívüli közleményt adott ki a TEK a Kis-Dunában elmerült börtönőrökkel kapcsolatban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. július 6.: a Bak életében felbukkan valaki, a Rákot meglepetés éri

life.hu

Így egyél okosan a menstruáció előtti panaszok enyhítése érdekében

borsonline.hu

Tragédiába fulladt a fesztivál, halálba ugrott egy férfi

mindmegette.hu

Elképesztő! Így sürög-forog Tóth Gabiék két éves kislánya a konyhában

További cikkek

Börtön

Interjút adott Fekete Dávid exe: „Az ikrek számára Dávid sajnos idegen”

SZERELEM

Miló Viki újra szerelmes, nem akárki rabolta el a szívét