Holnap délelőtt újra bíróság elé áll B. László, akit nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolnak, Novozánszki Fanni eltűnése kapcsán. A bírónő a csütörtöki tárgyaláson két tanú vallomását hallgatja meg, illetve egy újonnan kirendelt szakértőét is, aztán végre pont kerülhet az évek óta húzódó, rejtélyes ügy végére, lezárul a bizonyítási eljárás.
A hírek szerint a bírónő szeretne már februárban elsőfokú ítéletet hirdetni. Az ügyészség álláspontja szerint, ha B. László az előkészítő ülésen elismeri bűnösségét, illetve a tárgyalás jogáról is lemond, akkor életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoznak, ami azt jelenti, hogy leghamarabb 30 év múlva helyezhetik feltételesen szabadlábra. Ha viszont nem ismeri el, az az ügyben olyan fordulatot hozhat, amire senki sem számított.
Hogy mik ezek a fordulatok, arról a holnapi Borsban olvashatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.