II. Erzsébet a napokban bejelentette: ha eljön az idő, azt szeretné, hogy Károly herceg felesége, Kamilla hercegné felvegye a királyné címet. Kiderült, ezt a döntést a walesi herceg már évekkel ezelőtt elintézte, de mostanáig vártak a nyilvánosságra hozatallal. Mindezt azok után, hogy a brit uralkodó tavaly elhunyt férjét, Fülöp edinburgh-i herceget soha nem koronázhatták meg. Ráadásul II. Erzsébet nem vett részt Károly és Kamilla esküvői ceremóniáján sem és köztudott: a walesi hercegnek már abban az időben is viszonya volt Kamillával, amikor még házasságban élt Diána hercegnével.
A 74 éves Kamilla a török szultán által 1856-ban ajándékozott, 2800 gyémántos koronával lehet királyné, amelynek egy platina foglalatban része a legendás, Indiából származó, 108,93 karátos Koh-i Noor gyémánt is, ami perzsául annyit tesz a fény hegye.
A követ állítólag több mint 5 ezer éve fedezték fel az indiai Godávári folyó partján. Az ovális alakú, halványlila színű gyémánton állítólag átok ül: romlást hoz férfi tulajdonosaira. Viktória királynő hitt a legendában, ezért végrendeletében kikötötte, hogy a gyémántot csakis az uralkodó párja örökölheti. Akaratát tiszteletben tartva 1937-ben VI. György király feleségének koronájába foglalták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.