Vége

Megszólalt kiesése után az Exatlon sztárja – Így van most

Létrehozva: 2022.02.12.

Nagyon sima párbajban esett ki az olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, a biztosan dobó Kihívó, Kása Andris ellen. Ungi érzelmesen nyilatkozott kiesése után.

Forrás: TV2

A veteránok csatájában Ungvári Mikinek egy pontot sem sikerült szereznie, ennek ellenére jó érzésekkel távozik Dominikáról. A Bajnokok viszont összeomlottak, hiszen legidősebb versenyzőjük volt a szíve-lelke csapatuknak, aki mindig mosolyt csalt az arcukra.

Talán, ha előtte a betegségem nem szól közbe még jobb formámat tudtam volna hozni, és szívesen maradtam volna még tovább is, de valamiért ennek így kellett történnie, nem vagyok csalódott 

– mondta a Borsnak Ungi. 

Az igazi áttörés sajnos nem jött meg nálam, de nagyon örülök, hogy itt lehettem, jól éreztem magam és egy nagyon jó csapatot ismerhettem meg. Tudni kell veszíteni, lehajtott fejjel győzni most én emelt fővel távozok. Amiért jöttem, azt úgymond megkaptam. Egy olyan útravalót kaptam, hogy elsősorban érezzem jól magam, húzzak be pár futamot, ameddig lehet, és úgy érzem, ez megvolt. A játékkal járó izgalom fog hiányozni, illetve az a jó érzés, amit versenyzőként az Exatlontól kapunk, és persze a szép időjárás.

Emelt fővel távozott a Bajnok Dominikáról  Fotó: TV2

Ungi párbajellenfeléről sem rejtette véka alá a véleményét.

Fater egy csupaszív ember, és biztos voltam benne, hogy ha az ügyességit nem tudom kellőképpen elsajátítani, akkor a pályán megszerzett minimális előny kevés lesz számomra a győzelemhez. Andris egyre jobban és magabiztosabban dobott, csak gratulálni tudok neki. 

Újabb játékosnak kellett otthagynia a versenyt  Fotó: TV2

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690217
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...