Exatlon

Elképesztően nehéz helyzetbe került a Bajnokok sztárja

Létrehozva: 2022.02.18.

Somhegyi Krisztiánnak komoly döntést kell hoznia, ami az egész piros csapatra hatással van.

Forrás: TV2

Az Exatlon Hungary harmadik évadában többször került abba a helyzetbe Somhegyi Krisztián, hogy legjobb statisztikájú játékosként, neki kell párbajozót kijelölnie. Az All Star évadban most megint őt terheli a felelősség. 

Fotó: TV2

Nem számítottam rá, hogy az enyém a legjobb statisztika, Danny-re vagy Zozora tippeltem volna 

– mondta a Borsnak a műugró bajnok. – Örülök is, meg nem is, hiszen megtisztelő a legjobbnak lenni, de ott a teher, hogy valakit párbajra kell küldenem. Tavaly sokszor kellett döntenem ilyen helyzetekben, akkor is nehéz volt, de igyekszem ezúttal is felelősségteljesen kezelni. A csapat szempontjából igyekszem majd fair döntést hozni. Egy ilyen helyzetben az a legtisztább, ha a számokra hagyatkozunk. Itt pontos statisztika nem áll rendelkezésünkre, így némileg a megérzéseimre is hallgatok, de próbálok minden negatív érzést kizárni, és csak a száraz tényekre hagyatkozni.

Lány hét van, a Bajnokok célja, hogy a vegyes párbaj után kék lány menjen haza. 

– Szerintem a lányaink elég motiváltak, de mi is megteszünk mindent, hogy ezt meg is tartsuk. Nagyon szeretnénk, hogy minden lány itt maradjon, erre még megvan az esély, hiszen dupla párbaj lesz. Ezért is fontos, hogy olyan döntést hozzunk, hogy lehetőség szerint mindkét piros lány visszatérhessen.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713400510
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136220_auto_resized.png
hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713400510
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713400510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713400510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713400510
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Y5DuMw6ZN8Fpf_JaXvEDTfcL4ZVBU4-9nJDM65SXXU8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU4M2M0NTM2ZDFjYzQwOTA5MTcyZmQ4NDVhM2ZlMmJk.jpg
CICAHARC

Versenyzőtársai céltáblájává vált a TV2 sztárja: Úgy éreztem, ez már sok, feladom az egészet!