Pocsék hangulatban telt a kedd este a Bajnokoknál a faházban, miután a hét első két napját elvesztették. Először Szabó Dorkára zúdult a népharag, Tóth Janka szerint cserben hagyta őket. A sírás és elvonulás után Virág Andris is átértékelte a dolgokat.
Nagyjából úgy gondolom, hogy mindent meg szoktunk beszélni, de lehetséges, hogy van csapaton belül valami, amit mi sem feltétlenül vettünk még észre
- kezdte a Borsnak Andris. - Érzem magamon, hogy nekem is nyitnom kell. Most úgy érzem – amilyen még sosem voltam -, hogy kicsit be vagyok zárva, kicsit elvagyok a magam világában, pedig pont most nem kellene talán ilyennek lennem. Fókuszálok a feladatomra, igyekszem hozni a pontokat, de én is azt érzem, hogy jobban ki kellene vennem a részem a csapat-életből is, nyitnom kellene a többiek felé. Az a fontos, hogy a végjátékokon koncentráltak legyünk és ne veszítsünk csapattársat. A héten Ungi az, akiért küzdünk, hiszen egyedül ő nem védett. Minden erőnket beleadjuk abba, hogy itt maradhasson velünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.