Exatlon

Robbant a bomba a Bajnokoknál! Durván nekiment csapattársának az Exatlon sztárja

Létrehozva: 2022.02.09.

Egyre nő a feszültség a Bajnokok háza táján, miután a villajáték után az előnyjátékot is elvesztették.

Tóth Janka keményen nekiment Szabó Dorkának

Forrás: TV2

Hatalmas volt a tét az Exatlon Hungary All Star műsorban kedden, az ügyességi feladathoz kapott eszközt a nyertes csapat. Így a pirosakat érzékenyen érintette a vereség, talán ezért is robbant a bomba. Miközben Szabó Dorka elégedetlen magával, Tóth Janka azzal vádolja, hogy cserben hagyta a csapatot. A röplabda bajnok még a vigasztalására induló Ujvari Iza ölelését is elutasítja.

Fotó: TV2

Azt gondolom, nem cserbenhagyás történt

 – jelentette ki a Borsnak Dorka. – Picit nyersen fogalmazott, egy kicsit több megértést vártam tőle. Fiatal, heves, de most egy picit messzire ment ezzel a kijelentéssel. Igazából ilyenkor, főleg Janka kijelentése után szomorúnak éreztem magam, és úgy éreztem, egyedül vagyok. Egyik lányra sem haragudtam, de az adott pillanatban vigasztalhatatlan voltam, szerettem volna egyedül lenni, aludtam rá egyet. Tudom, hogy minden csapattársam kedves, semmi okom nem lenne rá, de ilyen a személyiségem. Amikor beteg vagyok, még inkább szeretek a magam kis világában lenni.

 

Fotó: TV2

Rákóczi Reni is nagyon meglepődött Janka heves kirohanásán.

Kicsit nehezebben nyit a többi lány felé, e miatt vannak súrlódások, de ezek nem igazi problémák, ha meg tudjuk őket beszélni, akkor lényegében olyan, mintha meg sem történt volna 

– mondta lapunknak Reni. - Ez elmaradt, és ebből lett feszültség. Nehéz Dorkát kiismerni, mert egyszerűen vannak olyan pillanatok, amikor felém is felhúz egy falat. Tudomásul kell venni, hogy ő ilyen, nincsen ezzel semmi gond, hiszen nem vagyunk egyformák. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713412211
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138944_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713412211
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713412211
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713412211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713412211
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről