60 éves lenne az Omega - Rock emlékhelyről álmodik Trunkos András

60 éves lenne az Omega - Rock emlékhelyről álmodik Trunkos András

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. február 08. 12:00
Ígéretet kapott az Omega, hogy több méltó emlékhely épülhet fel az elhunyt tagok tiszteletére. Trunkos András, a zenekar menedzsere mesélte el nekünk a terveit.

Az egész ország egy emberként gyászolta Kóbor Jánost. A rocklegenda halálával az Omega története is lezárulni látszik, hiszen a formáció frontember nélkül maradt. A zenekar menedzsere, Trunkos András mindent megtesz, hogy az Omega emléke örök maradjon. 

Kóbor János szakrális ember volt, nemcsak egy rockzenész. A szabadság jelképe. Éppen ezért méltón szeretnék gondoskodni a szellemi értékekről, amiket itt hagyott ránk, akik itt maradtunk – kezdte kérdésünkre irodájában Trunkos András, aki a rockzene emlékhelyét egy nagy épületben képzelte el, ahol egy állandó és interaktív kiállítás is megrendezésre kerülne, sőt, nem csak az Omegát, hanem a zenekar nagyobb holdudvarát is érintené a dolog.

– Egy „interaktív rock panteont” álmodtam meg, és annyit elárulhatok, hogy ígéretet már kaptam rá felsőbb körökből – számolt be a legfrissebb fejleményekről Trunkos András, aki sok mást is szeretne megvalósítani, de ez közülük a legnagyobb, több milliárd forintos költségvetéssel.

Az Omega menedzsere elmondta: érzi magában az erőt, hogy keresztülvigye a terveket, hiszen nem vitás, hogy méltó módon kell emlékezni arra a zenekarra, akik 60 éve jelentik a szabadságot rajongóik számára. 

Woodstock – „Rockstock”

Az Omega zenekar idén lenne 60 éves. A még élő tagok úgy vélik, hogy egy nagyobb zenei fesztivál keretében, már Kóbor János nélkül ugyan, de megünneplik a zenekart. Az a terv, hogy „rockzenébe folytják a bánatukat” és rendeznek egy Woodstock fesztiválhoz hasonló megmozdulást. Az Őriszentpéterre tervezett rendezvény az Omega 60 évéről is szólna, no meg arról hogy a zene gyógyító erejével lendüljön túl a magyar rock a közelmúlt szomorú eseményein. 

A fesztivált 2022 nyarán, augusztus 12-14-ig szeretnénk megtartani. A muzsikusok azaz a fellépők az Omega baráti köre lesz, egyelőre ennyi biztos – mondta el Trunkos András a Bors érdeklődésére. 

Fotó: Koszticsák Szilárd

Szobrok és emléksétány

Már korábban beszámolt róla a Bors, hogy az Omega élő legendáiról, Kóborról, Benkőről és a többiekről is mind egy-egy mellplasztika, azaz dombormű készül. Emellett a Kóbor János nevét viselő, Balatonaligára tervezett sétányon egy életnagyságú szobrot is szeretne Trunkos kivitelezni. A tervek egyeztetés alatt vannak, de a frontember úgy tűnik, ülő helyzetben lesz látható, amit éppen a hőn szeretett Balatont szemléli, ugyanis imádott vitorlázni. 

Fotó: Havran Zoltán

Bátaszéken, ahol Kóbor a gyermekkora nyarait töltötte, egész alakos köztéri szobrot szeretnének felállítani vele.

Indul a vándorkiállítás

Tervek vannak egy Omega vándorkiállításra is, amely Szentesen adna otthont első ízben. Az interaktív, mai felfogású kiállítási anyagban a Kóbor Jánoshoz kötődő ereklyéktől a zenekari hangszereken át, egy mélyebb betekintést kaphatunk arról, hogyan, miként működött a zenekar 60 éven át. A kiállítás a frontember születésnapján, május 17-én nyílna meg.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.