Változás

Tükörbe merek nézni! – rá sem lehet ismerni az egykor nagyképű Pintér Tenyára

2022. január 28. péntek 13:00

Harsány és nagyképű voltam – vallotta be Pintér Tenya, aki óriási változáson ment keresztül.

Forrás: Ripost

Alázatos, szorgalmas férfi lett az egykor nagyképű, harsány Pintér Tibor. A színész a Futtában című YouTube-műsorban Palik László vendége volt, ahol őszintén mesélt arról, az utóbbi időben visszavonult a televíziózás világából.

Tudatos döntés volt, ahogy az is, amikor elvállaltam a kereskedelmi tévékben a szó jó értelémben a bohóckodást, vagy nevezzük celebkedésnek. De én mindig tudtam, hogy ezt csak akkor szabad elvállalni, ha van mögöttem egyéb tartalom. Mert ezekkel a tévés szereplésekkel kíváncsivá teszem a nézőt az irányomba, ezáltal a színházam irányába, és kinyitok olyan kapukat ezeken a sötét folyosókon, amik bevezetnek abba a nagy, világos térbe, amit úgy hívunk, hogy lovas színház" – fogalmazott Tenya.

Hozzátette, egy művésznek kell, hogy legyen képessége pozitívan változni.

Mit értek ezalatt? Például 20 évesen, amikor elvégeztem a színművészeti egyetemet – Szinetár Miklós volt az osztályfőnököm – marha nagy mellénnyel berobbantam a különböző színházakba, harsány voltam, nagyképű. Nem volt mögöttem tartalom igazán, csak éreztem, hogy van bennem egy vad erő. Ma 47 évesen úgy érzem, hogy alázatos és egy elég szorgalmas, kitartó csávó lettem. Aki mindent megtesz azért, hogy a színészei és a lovai előtérbe kerüljenek a színház formáján keresztül. Ez az alázat nagyban köszönhető a lovaknak, mert a ló tükröt tart, türelemre int. És természetesen magamnak, hogy tükörbe merek nézni" – mondta.

Pintér Tibornak vannak olyan meetingjei a lovas színházban, ahol a kollégáit arra kéri, mondják el neki a hibáit. Bevallása szerint az esetek nagy százalékában pedig meg is fogadja ezeket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16077939_auto_resized.jpg
origo.hu

Bódi Sylvi lefotózta a melleit - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15952_resized.jpg?avcount=1686261008
origo.hu

Megdöbbentő dolgokat mondott a szülés után Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16076350_auto_resized.png
metropol.hu

Kiújult a rák a TV2 sztárjának agyában: öt évet jósolnak neki az orvosok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16078350_auto_resized.jpg
mandiner.hu

CNN: Kemény ellenállásba ütköztek az ukrán erők, óriási veszteségeket szenvednek el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16078171_auto_resized.png
metropol.hu

Zokogva aggódnak a rajongók: Majkáról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16075377_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Néhány éve garázskaput szerelt, most ő lehet a Fradi új Bödéje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15955_resized.jpg?avcount=1686261008
origo.hu

Szörnyű hír érkezett a Família Kft. régóta betegséggel küzdő sztárjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16075754_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Sokan kidobják, pedig filléres csodaszer a kertben a kávézacc

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15909_resized.jpg?avcount=1686261008
life.hu

A hólyaghurut leggyakoribb okai: nem mindig a hideg a ludas(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16077093_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két vármegyére másodfokú riasztást adtak ki: erre kérik a lakosságot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/t9MM20J7oN5xd4undwMBf6Dz_ldz7JK8FADiGLxLI4E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E3NWUwNTVmYTdmZDQ0OTQ4NzNiYWJmMjdkNzk0OGZj.jpg
Botrány

Külföldön bukkant fel: Menekül a megcsalási botrányba keveredett énekes?

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/FkaMH2u0cbz2n3QdQZOMKQ10F_WLvjjX_Dks-XER0mI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FjYjg0ZDc1MDBiMTQ5ZmZhNmI0ODcxODc0OGYzMTVl.jpg
VÁDAK

Hevesi Kriszta a magyar zenész pikáns videójáról: Ez egy tökéletes karaktergyilkossággá válhat