Hopp Csilla könnyekben tört ki, amikor megtudta, a hatóságok szerint nincs büntetőjogi felelőssége, nem emelnek vádat ellene kisfia, Dávidka halála miatt. Könnyebb a lelke valamelyest, ám nem nyugodott meg teljesen, ugyanis a barátnője, P. Carmen ellen vádat emeltek az ügyben.
– Egyrészt megkönnyebbültem, könnyebb a lelkem, mert lezárult egy nehéz fejezet az életemben. Mégsem felhőtlen az öröm és boldogság, mert a barátnőm ellen indokolatlanul vádat emeltek, és úgy néz ki, bíróság elé kell állnia –mondta a Blikknek Hopp Csilla.
Mint arról korábban beszámoltunk, L. L. Junior volt kedvese, Csilla 2019 augusztusában két gyermekével s barátaikkal voltak, amikor Dávidka a piros jelzés ellenére kiszaladt az útra, ahol elütötte egy autó. A nyomozás közel két évig tartott, az édesanyát gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az ügyben, majd vádemelési javaslattal küldték meg az iratokat az ügyészségnek, ahol azonban az a döntés született, hogy Csilla nem hibás a tragikus baleset miatt, a barátnője, Carmen viszont igen. Mivel a fiatal nő fogta a kisfiú kezét, ezért neki kellett volna vigyáznia rá. Ellene az ügyészség vádat emelt, s felfüggesztett börtönbüntetést kért rá.
Csillát nagyon megviselte, hogy a barátnője ilyen helyzetbe került, ráadásul Carmen várandós, a nyolcadik hónapban jár, veszélyeztetett terhes. A hír mindkettőjüket lesújtotta, és bár nagy valószínűséggel még jó pár hónapig nem tárgyalják az ügyet, a vádlottnak minden erejével azon kell lennie, hogy születendő gyermeke érdekében megőrizze a nyugalmát és az egészségét.
– Megértem Csilla szavait. Továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy az eljárás már a nyomozati szakban meg kellett volna szüntetni, mivel sem az ügyfelem, sem a barátnője nem felelősek a bekövetkezett balesetért – mondta Hopp Csilla ügyvédje, dr. Horváth B. Gábor.
A lap megkereste P. Carmen ügyvédjét is, ám mivel még nem kapták meg a vádiratot, így egyelőre nem kívántak nyilatkozni az ügyben.
„A tragédiára a vád szerint a vádlott mulasztása miatt került sor, mert nem járt el kellő gondossággal, így a felügyelete alatt álló kisgyermek kezét nem megfelelő módon, erővel fogta, illetve más módon sem akadályozta meg, hogy a 3 éves kisfiú – miután egyszer azt már megtette – újra az úttestre lépjen” – áll az ügyészség közleményében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.