Celeb

Hiába sikoltoztam! – Utcán támadták meg Oszvald Marikát – videó

Bors

Létrehozva: 2021.12.01.

Drámai helyzetet elevenített fel a színésznő.

Forrás: Metropol

Az IstenEst vendégeként Oszvald Marika őszintén vallott arról: gyermekként többször is zaklatták és megfélemlítették. A legdurvább eset viszont már majdnem felnőtt fejjel érte. 18 éves volt, amikor majdnem elhurcolta egy idegen a nyílt utcáról. 

– Ha most egy férfi így közelítene hozzám, úgy vágnám szájon, hogy az orrán csúszik – kezdte Oszvald Marika. Viszont fiatalon zavarba jött: volt rá példa, hogy egy férfi csak úgy belekarolt az utcán, amikor 18 éves volt.

Majdnem elvitt, hiába sikoltottam segítségért, azt hitték, hogy szerelmi vita van köztünk

– vallotta be a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.

Az IstenEst másik vendége Till Attila volt, aki szintén keveredett hasonló szituációba. Tillát a buszon félemlítette meg egy ismeretlen. Mindössze 9 éves volt, amikor az óbudai járaton a férfi megfogta a kezét.

Tudtam, hogy ez baj, és nagyon rossz, de lefagytam, nem tudtam, mit kell csinálni, olyan volt mint egy horrorfilm. Nem is mertem ránézni sem, ő meg csak állt, és fogta a kezem. Kihúztam a kezem nagyon lassan, imádkoztam, hogy ne nyúljon utána. Szerencsére megállt a busz, a Margit-hídnál leugrottam, és beszaladtam a tömegbe. Most meg ez semmi, semmi se lenne – tette hozzá a műsorvezető.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192793_auto_resized.jpg
origo.hu

Megváltoztatták az F1-es Miami Nagydíj végeredményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714999811
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714999811
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714999811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714999811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték