Celeb

Kabát Péter: Azt kívánom, hogy a fiam sikeresebb legyen, mint én!

Bors

2021. december 4. szombat 13:30

A család az első a volt sportoló számára: nagyon jó a kapcsolata szüleivel, testvérével és természetesen fiával is. Az egykori válogatott labdarúgó a Palikék világa by Manna Futtában című műsorában mesélt Kevinnel való kapcsolatáról Palik Lászlónak.

Kabát Peti ugyan nem él együtt fiával, de szoros köztük a kapocs, amelyet a foci csak tovább erősít.

„Kevin 16 éves, nagyon vagány, zsivány. Látom rajta az a csibészséget, ami a fociban kell, és sok gyerekben nincs meg. Három-négy éve itt van Újpesten, ahol dolgozom, kint vagyok minden meccsén, mindig focizunk” – mesélte Kabát, aki azt is elárulta, fiának nem mindig könnyű a híres apa nyomdokaiban járni.

„Azt kívánom, hogy a fiam minimum olyan sportolói pályafutást befusson, mint én, vagy még jobbat, hogy sikeresebb legyen.

Nem lesz könnyű, nagyon érzem rajta, hogy nagy rajta a nyomás, amikor kint vagyok a meccsükön próbál nekem megfelelni. Most már ez kicsit javult, talán jobban elengedni magát, de az elején volt benne egy gát. Ebből a szempontból neki ez nem könnyű, viszont azt látom rajta, hogy nagyon alázatos. Próbálom arra nevelni, hogy munka, munka, munka, mert anélkül semmit nemérsz el az életben. Engem a szüleim is erre neveltek. Nagyon jó a kapcsolatoma szüleimmel, a tesómmal. 7 évig külföldön fociztam, de nem volt olyan nap, hogy ne beszéljek velük. Nem fél órát, csak két percet, hogy minden rendben van-e. Nálunk ez természetes” – mesélte ebben a videóban Kabát Peti Palik Lacinak. 

További cikkek

Utolsó

Ez volt Csollány Szilveszter utolsó tévés szereplése - videó

Videoklip

Most jött ki Kulcsár Edina első saját dala: súlyos dolgokról énekel

Ez is érdekelhet

metropol.hu

Szörnyű hír érkezett! 43 éves korában meghalt a magyar színész

life.hu

Gyász: Elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász

vg.hu

Hallhat és érezhet Csollány Szilveszter a pszichoterapeuta szerint

bama.hu

Kádban tapossa a fejeket a szalántai család

origo.hu

Nagyon könnyű az új Suunto okosóra

nemzetisport.hu

Gyász: a miniszterelnök is gyászolja Csollány Szilvesztert

origo.hu

Történelmi csúcson az orosz arany- és devizatartalékok

borsonline.hu

Ez lehet az omikron legelső tünete, mutatjuk, mire figyelj fel

ripost.hu

Összeomlottak Varga Irén rajongói. Kedvencük bejelentette, hogy nincs tovább

ripost.hu

Kitört a celebháború: Kulcsár Edina új pasija keményen beszólt Alekosznak

origo.hu

Fontos figyelmeztetést adtak ki rengeteg magyar autótulajdonos számára