Celeb

„Nem játszottunk rá, mi a valóságban is ilyenek vagyunk” – Hatalmasat csalódott csapattársaiban Jolly

Bors

Létrehozva: 2021.12.01.

A TV2 kalandreality-jének, a Farm VIP-nak a harmadik kiesője Tarcsi Zoltán „Jolly” volt. Az énekes már korábban érezte, hogy neki kell távoznia a műsorból, ilyen fokú rosszindulatúságra azonban ő sem számított.

Forrás: TV2

Majd egyórás párbajozás után végül Jolly maradt alul a fiatal Fehér Hollóval szemben a Farm VIP tegnap esti adásában. Az énekes így távozni kényszerült, bent hagyva párját, Barbit a piros csapat „karmai között”. Jolly ha tehette, volna, lenne amit másként csinálna, legjobban mégis az bántja, hogy ő nem érzett szinte semmit a csapattársak rosszindulatából, áskálódásából.

– Őszintén meglepett, hogy a Farmgyűlésen négy jelet is kaptam, az indokok pedig méginkább. Akkor nem tudtuk, hogy a kis interjúkban miket mondanak rólunk a többiek. Meglepődve hallgatjuk vissza a csapattársak véleményét.

Olykor undorítóan beszélnek rólunk, ami nagyon kiábrándító, jobb is, hogy nem kellett több időt a játékban töltenem – kezdte a Borsnak az énekes.

Jolly hatalmast csalódott a játékostársaiban, hiszen ő elmondása szerint mindig igyekezett önmagát adni és kivenni a részét a munkákból.

– Nem játszottunk rá, mi a valóságban is ilyenek vagyunk. A munka pedig mindig el volt végezve, azon kívül miért ne romantikázhattunk volna a munka után? – teszi fel a kérdést azóta is magának Jolly.

Kipécézték őket

A piros csapat játékosai már korábban mondogatni kezdték, hogy a társaság szerelmespárja túl sok időt tölt együtt, minden feladatot közösen végeznek.

– Két és fél éve vagyunk együtt. Minket ebbe a műsorba egy párként hívtak be és még a mézesheteinket éljük. Milyen az a pár, akik soha nem adnak egymásnak puszit? – dilemmázott a mulatós sztár.

Jolly és Barbi úgy érzik, a sárga csapat teljesen máshogy állt Póth Diához és Gyepes Gáborhoz.

– Készségesen elfogadták, hogy ők egy házaspár. A mi csapatunkban ez nem igazán működött, érvek nélkül elkezdtek kipécézni bennünket – tette hozzá Jolly.

Másik szemében a szálkát

Jolly hangsúlyozta, bár ez egy egyéni játék, egy ideig mégis csapatban kell játszani, együttes erővel kell küzdeni a győzelemért.

– Ha valaki elkövet egy hibát, azt egy csapatként kell megoldani, nem a másikban keresni mindig a rosszat. Nálunk mindenki mindenbe belekotnyeleskedett. Nem volt meg az egység – mondta szomorúan az énekes.

Ha újra kezdhetném, inkább a másik csapatot választanám! Nem volt szerencsém, így az emberekben csalódtam – zárta Jolly.

Hogy Barbi sorsa hogyan alakul a Farmon, megnézhetik hétköznap esténként a TV2-n.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089517_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...