Celeb

Durva indulatok törtek a felszínre a Farm VIP-ben

Bors

2021. december 3. péntek 18:30

A játékosok dühből versenyeztek, Henry Kettner kiakadt.

Forrás: TV2

A nézők heves indulatoknak lehettek szemtanúi a csütörtök esti Farm VIP-ban. A játékosok napok óta forrongtak, és úgy tűnik, most lávaként felszínre a feszültség. 

Szuperák Barbi távozása után a piros és a sárga csapat egy termelést segítő játékon vett részt. Többen kifogásolták magát a szervezők által kitalált megmérettetést, amit végül a piros csapat nyert meg.

Miközben a műsorvezető, Demcsák Zsuzsa ismertette az ereményt, a sárga csapatból többen is a fejüket csóválták, majd Noémi és Henry is felszólalt az ügyben, hogy a pirosak dühből, indulatból játszottak, amiből nagyon könnyen baleset is lehetett volna. 

– Ahogy a másik csapat játszott, amilyen morállal, örülök, hogy ezen az oldalon vagyok. Nagyon agresszívak voltak, és azt éreztük, hogy nem figyelnek egymásra. Mi próbáltunk figyelni a másik csapatra is.

Olyan áron nem szeretnék megnyerni egy termelési versenyt, hogy Sylvinek eltörik a bordája – mondta Noémi. 

Henry, tőle szokatlanul, szintén dühösen reagált:

– Ha dühből kellett volna játszani, akkor én is át tudok gázolni mindenkin. Én nem fogok átgázolni mondjuk a Sylvin, azért, hogy megnyerjek egy szőnyeget, de át tudtam volna gázolni, higgyétek el! De nem fogok, főleg nem egy szőnyegért."

További cikkek

Utolsó

Ez volt Csollány Szilveszter utolsó tévés szereplése - videó

Videoklip

Most jött ki Kulcsár Edina első saját dala: súlyos dolgokról énekel

Ez is érdekelhet

ripost.hu

Győzike nem tud leállni: Most G.w.M-nek üzent egy cifrát

metropol.hu

Szörnyű hír érkezett! 43 éves korában meghalt a magyar színész

origo.hu

Hihetetlen fordítás az utolsó percben a horvát-izlandi kézi-Eb-meccsen

mandiner.hu

Szakcsi Lakatos Béla: Nemsokára meghalok, nem lehet az, hogy én jobban húzok a Fideszhez?

kemma.hu

Május 1. úti gyalogosgázolás: megszólalt az édesanyjáért aggódó férfi

nemzetisport.hu

Gyász: a gyűrűk ura – Csollány Szilveszter pályafutása képeken

vg.hu

WHO: az omikron vethet véget a járványnak

vg.hu

Jó ötletnek tűnt, de pénze 95 százalékát elbukta a fizetését bitcoinban kérő sztársportoló

mandiner.hu

Tekintélyes japán tudományos elismerést kapott Karikó Katalin

borsonline.hu

A féltestvérem volt – lesújtotta Csollány Szilveszter halálhíre az olimpiai bajnokot

origo.hu

Fontos figyelmeztetést adtak ki rengeteg magyar autótulajdonos számára