Zokogva jelentette be a felesége: hajnalban legyőzte a betegség a népszerű színészt

Zokogva jelentette be a felesége: hajnalban legyőzte a betegség a népszerű színészt

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 23. 07:00
Hosszan tartó betegség után elhunyt a népszerű színész.
Bors

81 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Bernard Holley színész, aki a Doctor Who-ban és a Z-cars-ban is szerepelt. Halálhírét összetört felesége jelentette be.

A pályáját 1966-ban kezdte, és már a következő évben megkapta az első komolyabb szerepét a Z Cars című krimisorozatban, ahol végül közel 300 epizódban játszott.

Két karaktert is alakított a Doctor Who-ban, miközben a Jackanoryban ő volt az egyik mesélő, a The Gentle Touch, a Taggart felügyelő és az Eureka után pedig megfordult a britek több kedvelt szappanoperájában is: a kétezres évek elején a Hollyoaksban és az EastEndersben tűnt fel, újabban a Baleseti sebészetben és a Doktorokban láthattuk.

A közösségi oldalakat elárasztották a részvétnyilvánítások. Az egyik rajongó szerint "neki volt a legszebb hangja a világon", mások a sorozatokban nyújtott alakításait méltatták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.