Szomorú hírt közölt a nyilvánossággal Völgyi Zsuzsi, aki inkább a munkába menekül a fájdalom elől. Az énekesnő a Story magazinnak számolt be róla, hogy házassága véget ért, válik párjától.
– Egyszer csak azon kaptam magam, hogy eltelt egy év, és én Glóriával még mindig az anyukámnál élek, a házunk pedig sehol sem tart. Aztán eltelt még két év, az otthonunk ugyanúgy élhetetlen, én pedig még mindig a férjem nélkül élek. Akkor már kettecskén a kislányommal a csepeli lakásomban – mesélte az énekesnő.
– Vajmi kevés a mindennapokban, hogy egy férj, egy édesapa egy héten egyszer-kétszer van a családjával. Miközben én egyedül vásárolok, cipekedem, intézem a gyerekünk életét, mellette pedig dolgozom. Rájöttem, hogy igaziból évek óta egyedülálló anyuka vagyok. Pedig nekem a család nem ezt jelenti. Nem erre vágytam, amikor Gábornak igent mondtam (...) Az a tisztességes, ha hivatalosan is lezárjuk a házasságunkat, és tiszta lappal kezdjük újra az életünket, külön-külön. Úgy döntöttem, jövő év elején beadom a válókeresetet, és elválunk a férjemmel – nyilatkozta és hozzátette, időközben az érzései barátivá szelídültek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.