Hamarosan lánykérés várható Tóth Veráéknál?

Hamarosan lánykérés várható Tóth Veráéknál?

eljegyzés
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 18. 16:15
Tóth Vera úgy érzi, lassan komolyabb szintre emelkedhet a kapcsolata.
Bors

Tóth Vera és párja már több mint két és fél éve alkotnak egy párt. 

Az énekesnő nem teregeti ki a magánéletét közösségi platformjaira, de most egy interjúban megosztott néhány bennsőséges részletet. 

Többek között arról is beszélt, hogy bár házasságot még nem terveznek, Vera úgy érzi, a lánykérés már az ajtón kopogtathat. 

– Zoli egy nagyon laza pasi.

A házasság nincs most napirenden, de én mégis érzem a levegőben, hogy nemsokára megtörténhet a lánykérés. Nem siettetünk semmit, mert szeretnénk felépíteni a közös vállalkozásunkat, és anyagilag bebiztosítani magunkat – mondta az nlc-nek Tóth Vera.

Babaprojekt

Az énekesnő beszélt arról is, hogy ha nem jött volna a Covid, már a gyermekvállalás is szóba került volna náluk, így azonban még csak unokahúgával babázik. 

– Hannarózát mindennap látom, jelen vagyok én is a hétköznapjaiban. Sok mindent megtanultam ez idő alatt, látom, hogyan fejlődik egy gyerek, mik a feladatok, nagyon jó lecke, hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt megélhetem. Sokszor kérdezik tőlem, hogy nem zavar-e, hogy Gabi hamarabb szült, mint én. Egyáltalán nem, mert ennek így kellett lennie – mondta az énekesnő. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.