Tóth Andi őszinte vallomása: „Születnek még rólam olyan cikkek, amik botrányt fognak kavarni”

Tóth Andi őszinte vallomása: „Születnek még rólam olyan cikkek, amik botrányt fognak kavarni”

Dancing with the stars
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 21. 20:00
Az énekesnőt nagyon meglepte, hogy a közönség egyik hétről a másikra túl tudta tenni magát a botrányain és közönségkedvenccé vált. 
Bors

A Dancing with the Stars második évadának egyik legnagyobb meglepetése kétségtelenül Tóth Andi énekesnő volt, akitől sokan - talán még a műsor készítői is - azt várták, hogy botrányok övezik majd minden megmozdulását. Volt, aki úgy vélte, rossz ötlet volt élő műsorba hívni a vadóc lányt, aki majd nem megy el a próbákra, élő adásban elküld mindenkit melegebb éghajlatra, vagy úgy összeveszik majd a táncos társával, Andrei Mangrával, hogy képtelenek lesznek majd rendesen felkészülni.  

Ehhez képest Andi volt az egyik legszorgalmasabb és szemmel láthatóan legtöbbet fejlődő versenyző az elmúlt hetekben. A tehetsége nyilvánvaló, a profi táncokat olyan sebességgel és pontossággal tanulta meg, hogy még a szakmai zsűrinek is leesett az álla szombat esténként, amikor színpadra lépett. 

Örülök, hogy legalább ebben a pár hónapban egy kicsivel többet foglalkoztak az emberek a tehetségemmel és a szorgalmammal, mint a balhékkal. Jólesett és reményekkel tölt el. Bár nem mondom, hogy megváltoztam, nyilván születnek még rólam olyan cikkek, amik botrányt kavarnak, de a Dancing egy olyan lendületet adott az életemnek, ami remélem nagyon magasra repít. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.