24 évvel fiatalabb lánnyal jár a magyar műsorvezető, párja szülei levegőnek nézik

24 évvel fiatalabb lánnyal jár a magyar műsorvezető, párja szülei levegőnek nézik

kapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 29. 16:30
Bár szerették, már nem a kedvence fiatal párja szüleinek Papp Gergő.
Bors

Papp Gergő a NőComment vendége volt, ahol őszintén vallott a magánéletéről. A műsorvezető és exfelesége útjai 17 év együtt töltött idő után váltak el. Gergő ezután bejelentette, hogy egy feleannyi idős énekesnővel van kapcsolatban. A románc már két éve tart, arra azonban valószínűleg ő sem számított, hogy a lány szülei levegőnek nézik ennyi idő eltelte után is.

A szülei nem hajlandóak tudomást venni a létezésemről– kezdte a műsorban Gergő. 

A lány édesapja mindössze 9 évvel idősebb Gergőnél, így a műsorvezető abban bízott, talán közös programot is csinálhatnak majd.

– Én mindig ügyesen ellavíroztam ezekben a családi kapcsolatban. A papa is szeret teniszezni, végre apóspajtással majd jókat játszhatok, de nem így lett. Soha nem találkoztunk… Azt hittem, hogy csak az elején van így, aztán majd oldódik, de nem oldódott – mondta Gergő. 

Mint kiderült Gergő nem tett eddig semmit annak érdekében, hogy a viszony javuljon. Ő vár, hogy hátha az idő múlásával egy egészségesebb kapcsolat is kialakulhat.

– Amíg nem voltam a lányuknak az udvarlója, kedveltek. – tette hozzá a műsorvezető, aki szerint ha kedvesét zavarná a helyzet, azt a tudtára adná.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.