A Borsnak szólalt meg először a Ninja Warrior győztese: Kiderült, mit tesz 10 milliós nyereményével - Fotók

A Borsnak szólalt meg először a Ninja Warrior győztese: Kiderült, mit tesz 10 milliós nyereményével - Fotók

döntő
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 20. 08:00
Az immár 40 országban sikerrel futó műsorban az válhat ninjává, aki a döntő akadálypályájának teljesítése után, adott időn belül megmássza a 20 méter magas Mydoriama-t.
Dózsa Gabriella

Ez volt a célja idén is a Ninja Warrior első évadában élen végző, Gyömrei Máténak is, de elképesztően erős és elszánt harcosokkal kellett megküzdenie.

Például Harmat Chris-szel, a Svájcban született magyar világbajnok és világkupa győztes parkourossal. A már több külföldi Ninja Warriorban is bemutatkozó sportoló a hazai nézőket egyből lenyűgözte azzal, hogy egy-egy akadályt szaltóval fejezett be.

A döntő pályája összetett, a második, minden eddiginél keményebb akadályokat mindössze két ember tudta végigcsinálni. Az első évad győztese, Gyömrei Máté és Chris, így ők veselkedtek neki a szédítően magas Midoryama megmászásának.

Tényleg egy hajszálon múlt, hogy Mátét előtt sikerült végeznem, elképesztően komoly ellenfél volt, nagyon tisztelem

– mondta győzelme után a Borsnak Harmat Chris. – Bár nem avattak ninjává, nincsen bennem hiányérzet, mert így is messze túlszárnyaltam a korábbi Ninja-s eredményeimet, és alapvetően ez volt a célom, a győzelem csak ráadás.

A győztes a dicsőségen kívül 10 millió forintot is nyert, konkrét céljai vannak vele.

– Mindig a mostban éltem, ritkán raktam félre pénzt – árulta el Chris. – Ezért ennek a pénznek egy részét most elteszem, egy részét pedig annak a teremnek a fejlesztésére fordítom, amit hét hete nyitottunk meg barátaimmal. Vannak benne ninja és parkour pályák, meg sok minden más is.

Ide szeretném meghívni Gyömrei Mátét, akivel hatalmasat küzdöttünk, és a nyereményemből is szeretnék valamennyit adni neki, mert ő is megérdemli – tette hozzá a győztes.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.