Nem hiszi el, mi volt a Duna Televízió műsorvezetőjének gyerekkori beceneve!

Nem hiszi el, mi volt a Duna Televízió műsorvezetőjének gyerekkori beceneve!

MTVA
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 20. 13:45
Fodor Imre már gyerekkorában is társasági ember volt, aki legtöbbször a hangadóként szerepelt a közösségben. Barátaival nemritkán szekírozták egymást, mint mondja, „egészséges hecceléssel”. Társai szekálása sohasem tépázza meg a lelkét, mivel tisztában volt hiányosságaival és elfogadta azokat – mesélte a tévés a Rozmaring pillanatok a családnak-podcast legutóbbi adásában.
Bors

A gyerekek néha borzasztóan kegyetlenek tudnak lenni egymással. Könyörtelenül tükröt tartanak egymás felé, ami ebben az érzékeny életszakaszban igazán fájdalmas lehet, a rossz emlékeket pedig akár egy életen át hordozhatják később, felnőtt korukban. Fodor Imre, a Duna Televízió közkedvelt műsorvezetője a többi között jó humoráról is ismert, de nem tagadja, hogy a viccben is van egy határ, amit mindenkinek fel kell ismernie – derült ki az M2 Gyerekcsatorna bábsorozatának aktuális epizódját lecsengető, Rozmaring pillanatok a családnak-podcastból.

– Gyerekkoromban a nagy hajam miatt kaptam egy becenevet, a Kazán Jamest, mert az osztálytársaim szerint akkora volt a fejem, mint egy nagy fűtőkazán. Én, aki egészséges családi körülmények között nőttem fel, olykor a szüleim által gyengéden szekírozva, ráadásul Rejtő Jenő-rajongóként, nagyon örültem, hogy lett egy ilyen különleges becenevem. Nem zavart, pedig felfoghattam volna úgy is, hogy ez egy gúnynév és bántó – világított rá a podcastban Fodor Imre arra, hogy mennyire nem mindegy, hogyan kezelik a gyerekek a környezetük visszajelzését.

A Duna Televízió műsorvezetője hozzátette, hamarosan hatéves lesz a kisfia, akit szintén arra tanít, hogy kezelje a helyén társai megjegyzéseit. Hozzátette, szerinte sok szülő ott rontja el az ilyen helyzeteket, hogy idealizálja a gyermekét.

– Ha egy napon hazajönne a gyerekem, és azt mondaná, hogy » Figyelj, apa, nekem tényleg akkora füleim vannak, mint Dumbónak? « Szerintem felelősségteljes szülőként nem mondhatom azt, hogy ugyan, kisfiam, neked irinyó-pirinyó füleid vannak, ha ez nincs így a valóságban. Ha én, az édesapja elhitetem vele, hogy amit mondanak róla, nem igaz, akkor ő megnyugszik, de másnap vagy máskor újra bántani fogják a fülei mérete miatt. Szülőként viszont mondhatom azt, hogy igen, kisfiam, elég nagy füleid vannak, ezért olyan élesen hallasz azokkal, mint egy denevér – javasolta Fodor Imre a Rozmaring pillanatok a családnak-podcastban.

A teljes beszélgetés és a Rozmaring pillanatok a családnak-podcast hetedik epizódja, dr. Polányi Viktóriával, Trömböczky Napsugárral és vendégükkel, Fodor Imrével már elérhető a Médiaklikken, a Spotify-on és az Apple Music-on!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.