Celeb

Szembetűnő változás: Kikerekedett a börtönben Fekete Dávid - fotók

Bors

Létrehozva: 2021.11.06.

A Megasztár egykori énekesének ügyében megszületett a döntés: továbbra is őrizetben marad. Dávid hónapok óta nem állt a nyilvánosság elé, ezért szembetűnő a változás: elengedte magát és felszaladt rá néhány kiló.

Forrás: Bors

Fekete Dávidot még májusban vette őrizetbe a rendőrség közokirat-hamisítás és tíz vagyon elleni bűncselekmény alapos gyanúja okán. A csalással és a sikkasztással százmillió forintot meghaladó kárt okozott. Az előzetes fogva tartás lejárta után a bíróság úgy döntött, meghosszabbítja a letartóztatását. A következő, szeptember elején megtartott tárgyaláson a bíróság nem engedélyezte számára, hogy szabadlábon védekezzen. 

Semmi Nem változik

A rendelkezés november 6-ig volt érvényben, ezért pénteken ismét napirendre tűzték ezt a kérdést. A tárgyaláson megállapították, hogy Dávid személyi szabadságának korlátozása továbbra is indokolt. A fennálló tartozásai, rendezetlen anyagi körülményei és a bizonytalan lakhatási lehetőségek miatt fennáll annak a veszélye, hogy megszökne vagy elrejtőzne, ezért a döntés szerint január 6-ig továbbra is őrizetben marad. Az ítélet nem emelkedett jogerőre, az ügyvédje fellebbezett a kihirdetett döntés ellen.

Meglepően nyugodt volt

A Megasztár egykori versenyzője pénteken reggel érkezett meg a bíróság épületébe. Lassú mozdulatokkal és komótosan haladt, részben azért, mert nemcsak a kezeire, hanem a lábaira is bilincs került. A folyosón édesanyja és testvére láthatóan felfokozott érzelmi állapotban várta őt. A családtagok lehetőséget kaptak arra, hogy tisztes távolságból váltsanak néhány szót. A beszélgetés ideje alatt Dávid továbbra is megőrizte a nyugalmát. Bár akkor még nem tudhatta, hogyan dönt a bíróság, mégis úgy tűnt, beletörődött a sorsába.

Elhanyagolta magát

Erre utal az is, hogy az énekes az elmúlt hónapokban kissé meghízott. Az őrizet alá kerülő vádlottak általában étvágytalanná válnak és lefogynak, azonban ennek az ellenkezőjére is akad példa. A csüggedtség és a reményvesztettség érzése miatt ilyenkor teljesen elengedi magát az illető és a napi étkezéseken, valamint a kötelező teendőkön kívül semmit sem hajlandó csinálni, csak a rácsok mögött vegetál. Bár az énekes arcát maszk fedte, a pillantása azt tükrözte, hogy elengedett minden reményt és már nem küzd a sorsa ellen. Ezt a felvetést igazolja az is, hogy Dávid ügyvédje a tárgyalást megelőzően kérvényt nyújtott be annak érdekében, hogy védencének ne kelljen személyesen megjelenni a bíróságon.

Ennyit kaphat

A bíróság kiemelte, hogy a legsúlyosabb bűncselekmény miatt Dávidot 5-10 évig terjedő börtönre ítélhetik, a kiszabható büntetés felső határa pedig 15 év lehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083220_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689911
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...