A TV2 kamerái előtt sérült meg a magyar politikus, el kellett szállítani

A TV2 kamerái előtt sérült meg a magyar politikus, el kellett szállítani

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 08. 17:40
November 22-én indul a Farm VIP második évada, melynek már az első része is bőven tartogat meglepetéseket.
Bors

A TV2 megtartotta a Farm VIP második évadának sajtótájékoztatóját. Folyt a bor és koccantak a pálinkás poharak a disznóvágások hangulatát megidéző eseményen. A piros és a sárga csapat sztárjai is kivették részüket a háttérmunkálatokból, de leginkább a kedves emlékek felidézéséé, az interjúké és a közös fotózkodásé volt a főszerep.

Az eseményen lehetőség volt belenézni az első epizód részleteibe és egy két izgalmas kulisszatitokra is fény derült. Ilyen volt például, hogy Schmuck Andort már az első napon traktorra kellett elvinni a piros csapat szálláshelyére, mert a gumicsizma maradandó sebeket ejtett a lábán. A járművet nem más vezette, mint a kalandreality gazdája, Gáspár Zsolti.

Biztosak lehetünk benne, hogy a humoros pillanatoknak nem maradunk híján ebben az évadban sem, ám az egyelőre titok, hogy melyik csapatnak sikerült megszereznie a komfortos parasztházat, és mely csapat kényszerült az omladozó pajtába.

A vidám hangulat a sajtótájékoztatót is végigkísérte, boldogan emlékezett a forgatásra Singh Viki is – annak ellenére is, hogy már az első napon orvosi ellátásra szorult.

Garantáltan izgalmas pillanatokat ígér a Farm VIP új évada, amely november 22-től, minden hétköznap látható majd a TV2-n.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.