Egyből a sűrűjébe csaptak a Farm VIP sztárjai

Egyből a sűrűjébe csaptak a Farm VIP sztárjai

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 23. 10:00
Nem csak egymással, de a természet erőivel is meg kell küzdeniük a TV2 kalandrealityjében.
Bors

Az első termelési feladat első szakasza az árpa aratása lesz, ahol nem csak a csapatért, de a nyári melegben szinte az „életükért is küzdenek” a Farm VIP második évadában. A keddi feladat részeként az árpa aratását, majd feldolgozását  kell teljesítenie a hírességeknek a rekkenő hőségben, hogy elkerüljék az őket fenyegető első Farmgyűlést. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy az árpa még össze-vissza is szurkálja őket.

Régen kaszáltam otthon a kiskertben, de ennyit a 32 életévem alatt soha, brutális volt. Csak le akartam feküdni utána, vagy egy kád hideg vízbe merülni, hosszú ideig kapkodtam még utána a levegőért – mesélt Oláh Gergő, a piros csapat tagja.

Póth Dia, műkorcsolya-bajnok a sárga csapat képviseletében mesélt a feladat után.

– A végén azt hittem, hogy elájulok. Egész nap egyszer ittam, és volt vagy 40 fok. Megállás nélkül dolgoztunk, le a kalappal azok előtt, akik ezt valaha is így csinálták.

Melyik csapatnak sikerül majd a több árpát learatni a nem mindennapi körülmények között, az a mai adásból kiderül. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.