A Pa-dö-dő énekesnője az otthonában lett rosszul hétfőn hajnalban, majd rohammentő sietett érte. Egy olvasónktól jött a hír: az egyik fővárosi kórházban látták a szemmel láthatólag súlyos állapotban lévő művészt.
A gyógyíthatatlan beteg, évek óta kerekesszékbe kényszerült Lang Györgyi legjobb barátnőjét és zenésztársát, Falusi Mariannt kérdeztük, hogy mi történt pontosan.
Az énekesnő a Borsnak elmondta: Györgyi már jobban van, azonban mindkettőjüket megrázták a hétfő hajnali események, az énekesnő ugyanis Mariannt riasztotta először, amikor érezte, hogy baj van.
– Éjjel kettőkor jöttem el tőle, nem tapasztaltunk semmi különöset. Tudom, hogy reggel négy-öt óra körül szokott lefeküdni. Utólag elmondta, hogy akkor még minden rendben volt, reggel viszont már kevésbé tudta mozgatni a kezét, emellett nehezebben beszélt, ezért jobbnak látta, ha felhív – kezdte a Borsnak Falusi Mariann s elárulta, ezután mentőt hívtak, akik egy fővárosi kórházba szállították Györgyit.
– Az orvosok közölték velünk, hogy hajnalban agyérgörcse volt. Megnézték és bevitték a kórházba, gyógyszereket is kapott. Györgyi most már a szubintenzív osztályon fekszik, tehát már jobban van és semmiféle tünete nincsen. Holnap remélhetőleg kikerül az osztályról, utána pedig hazaengedhetik – mondta lapunknak az énekesnő.
Mariann szeretne megnyugtatni mindenkit, Györgyinek úgy tűnik, nem történt komolyabb baja.
Tisztán és érthetően beszél, jó kedve van, nevet és most már a kezeit is mozgatja
– tette hozzá az énekesnő.
Hogy mi okozhatta az agyérgörcsöt, egyelőre nem tudni. A Pa-dö-dő tagjai nemrég még együtt pihentek, néhány napja érkeztek haza Egyiptomból. Mariann azt mondja, semmi jel nem utalt arra, hogy baj lehet Györgyivel.
– Kipihentük magunkat, csodálatos időnk volt. Harminc fokos volt a tenger, fürödtünk, napoztunk. Györgyi is szép barna, legalább jól mutat a hófehér kórházi ágyon – tette hozzá már viccelődve Mariann.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.