Celeb

Császár Előd megrázó vallomása: Nem tudja túltenni magát a történteken

SM

Létrehozva: 2021.11.12.

Fékcsikorgatás, csattanás, üvegtörés, vér, rémálmok, pszichológus, majd óriási népharag, ami teljességgel kettétörte Császár Előd karrierjét. Az énekes a történtek után még az országot is elhagyta és sokáig bujkált a nyilvánosság elől. Huszonhárom évvel a tragikus baleset után most megtörte a csendet az énekes-DJ.

Császár Előd a mai napig összerezzen, ha a több mint két évtizeddel ezelőtti halálos végkimenetelű autóbalesetére gondol. Akkor találkozott először a halállal, amikor a szemei előtt halt meg az a fiatal rendőr, aki az ő hibájából veszítette életét. Az egykori popsztár eltöltött egy éjszakát az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban, ahol felidézte az 1998 decemberében történt szörnyű balesetet, az azt követő meghurcoltatást, és arról is mesélt, milyen lelki sérüléseket hagyott benne a tragédia.

„Egy pillanat volt, és meg is történt a baj”

Tizenöt évig ezzel álmodtam – kezdte megrázó vallomását Császár Előd, aki ennyi évvel a szörnyű tragédia után is azt állítja, tisztán ült a volán mögé. – Az nem igaz, hogy ittam és drogoztam, benne vannak az ítéletben. Az emberek nagy része mai napig azt hiszi, hogy elütöttem egy rendőrt, miközben előztem a sort a szemben lévő sávban. Nem ezt történt! Megcsúsztam egy benzinfolton és 45 centire átlógtam a másik sávba. Ekkor jött szembe velem egy rendőrautó. Nem egészen frontálisan, de az A oszlopnál találtam bele a gépjárműbe. Egy pillanat volt, és meg is történt a baj – idézte fel Előd az eseményeket, aki azon a délután énekórájára tartott új autójával éppen ezért ma sem érti, hogyan vádolhatták meg droghasználattal.

„Láttam, ahogy eltávozik belőle az élet”

Nem mindenre emlékszem már, de a hangot bármikor fel tudnám idézni, mint ahogy azt a pillanatot is, amikor a szélvédőm összetörik és vérzik a fejem, vagy amikor a szemem láttára meghalt. Láttam, ahogy eltávozik belőle az élet. Nekem ott, abban a pillanatban lett végem. Ezt nem lehet elfelejteni. Amikor kijött a mentő, és azt mondták, hogy nagy a baj, mert meghalt, fel sem tudtam fogni – mondta lesütött szemmel.

A zenész akkor huszonötéves volt, sajnos először találkozott ilyen közelről a halállal, de mindez eltörpül amellett, hogy egy emberi élet akkor és ott miatta ért véget.

A baleset követő napon szembesült a nép haragjával, és hogy gyilkossággal vádolják az emberek.

A közlekedésrendészet feje közölte, egyértelműen kijelenthető, hogy drogos állapotban vezettem. Tudtam, hogy nem igaz. A vizsgálatok is engem igazoltak, mert a beleset után bevittek a János Kórházba, megvizsgáltak, alkoholtesztet és drogtesztet végeztek rajtam, minden negatív lett. A hajamat elküldték a hamburgi kriminalisztikai intézetbe, hátha találnak benne drogot. Nem találtak. Mindenki azt hitte, hogy megvettem a rendőrséget, a bíróságot, mindenkit, akit csak lehet – mondta, majd hozzátette, hetekig nem mert kimenni az utcára, próbálta kitalálni, mihez kezd az életével, azt azonban nem gondolta, hogy a történekkel véget érhet a karrierje.

Az utcán legyilkosoztak, pedig nem vagyok az. Azt nevezik így, aki egy lapáttal fejbe ver, vagy egy késsel leszúr valakit. Én ilyen nem csináltam – fűzte hozzá Előd, aki a balesetet követően külföldön kezdett el dolgozni. Csak az utóbbi években tért vissza itthon is a zenei világba. Sokáig visszavonultan élt, és csak segítséggel tudott túllépni a tragédián, azonban feldolgozni a mai napig nem tudta.

Orvoshoz fordultam, közel egy éven át, heti két-három alkalommal jártam pszichiáterhez. Volt egy időszak, ami teljes egészében kiesett, mert gondolom, annyira szörnyű volt, hogy nem vagyok hajlandó az agyamban foglalkozni vele – mesélte az énekes-dj, aki a történtek után próbált új életet kezdeni, de a múltja minden életszakaszában kísértette.

Választ kellett adnia a lányának

Családot alapított, 2009-ben pedig megszületett kislánya, Petra. A családfő sokáig otthon is próbálta titkolta a történteket. Tervezte, hogy elmondja Petrának az akkor már 11 évvel azelőtt történteket, azonban gyermeke egyik barátnője megelőzte.

Gondoltam, hogy előbb-utóbb fel kell készíteni a gyerekemet rá, de előbb jött, mint ahogy akartam. Nagyon féltem. Aztán egyszer felhívott, és megkérdezte: „Papa, te megöltél valakit?”. Akkor meséltem el neki, hogy nem egészen így van, de igaz – mondta.

A teljes beszélgetést péntek este 10 órakor a LifeTV, Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában láthatják a nézők.

Öt és fél évig tartott a barósági eljárás

1998. december 17-én gyökeresen megváltozott Császár Előd élete. Az egykori popsztár egy csütörtöki napon megcsúszott az autójával, és a szembejövő sávba sodródva frontálisan ütközött egy rendőrautóval. A balesetben a kocsit vezető 25 éves rendőrtiszt, akinek nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, a helyszínen meghalt. Az áldozat szolgálaton kívül a barátnőjével ült a rendőrautóban. Az öt és fél évig elhúzódó bírósági eljárás után egy év hat hónap nem letöltendő börtönbüntetésre ítélték, három év próbaidőre, valamint pénzbüntetésre és a perköltség megfizetésére kötelezték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...