Nem lehetett könnyű Zámbó Jimmynek lenni. Az énekes szinte rettegett az őt érő inzultusoktól, hiszen úton-útfélen támadások érték, még ha nem is minden esetben a rosszindulat vezérelte az embereket.
Ha tehetem, ki sem megyek az utcára.
– Nem megyek olyan helyekre, ahol tömeg van. Ez néha problémás, hiszen jó volna a gyerekeimmel kimenni az állatkertbe. A rajongásnak több oldala is van, többek között egy olyan is, amit én nem nagyon tudok kezelni – mondta az énekes az M2 csatornán adott interjúban.
– Jólesik, hogy nagyon kedvelnek, és valamit hazavinnének belőlem, de ez a 100-200. ember után már zavaró. Védenem kell a magánéletemet – magyarázta Jimmy.
Jimmy tisztában volt vele, hogy a legtöbben nem a szépségért szeretik, de ezzel megtanult együtt élni, és ki is alakított egy sajátos szemléletmódot.
Baromi jó külsőm van és gyönyörű a feleségem. Sportos testem van, nekem nem kell az a külső, mint ami Szécs Palinak volt. Kevés díj van, amit nem kaptam meg. A szakma is remekül megy
– szögezte le az énekes.
– Nem szakmai zenész szeretnék lenni. Egy gerincsérülésből felépült ember viszont egy dedikáláson átadott egy maga által készített plakettet, mondván, nem tudna újra járni, ha nem az én dalaimat hallgatta volna a kórházban – érzékenyült el a Király.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.