Durván kiakadtak a séfek: Krausz Gábor kiköpte az egyik versenyző ételét – videó

Durván kiakadtak a séfek: Krausz Gábor kiköpte az egyik versenyző ételét – videó

Séfek séfe
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 09. 19:00
Nem mindennapi feladatot kaptak a Séfek Séfe versenyzői.
Bors

A Séfek Séfe péntek esti adása a pazarlásmentes életmód körül forgott, ami során a versenyzőknek a lehető legkevesebb konyhai szemetet kellett felhalmozniuk a főzés során. Az elkészült ételek zsűrizése végén a műsor harmadik évadában immár másodszor alakult ki holtverseny.

Az értékelés alapján a feketék alulmaradtak, a pirosak és a kékek pedig holtversenyben győzedelmeskedtek, ami azt jelentette, hogy a fekete csapat tagjai mellett a másik két csapatból is két-két versenyző megmérette magát az egyéni főzésben.

Feladatuk ezúttal kivételes volt.

A három csapat tagjainak tábori körülmények között kellett elkészíteniük egy egytálételt, amelyhez nem használhatták a konyhai eszközöket, mindössze egy kisméretű rezsó, két edény, egy bicska és egy kanálgép állt rendelkezésükre, sőt, fakanál helyett egy botot kaptak. Az alapanyagok sem voltak valami gazdagok: ropival, krémsajttal, konzerves kukoricával, almával, sörrel és burgonyával kellett dolgozniuk a versenyzőknek, főalapanyagként pedig pisztrángot kaptak.

Miután a feketék halmozták fel a legtöbb konyhai szemetet, így ők büntetésként egy-egy egész halat kaptak, míg a többieknek egy szép filével kellett dolgozniuk.

A végeredmény minden versenyzőnél borzalmasan sikerült.

Olyannyira, hogy a nap séfjét sem választották meg, sőt, Krausz Gábor séf a kóstolás során kiköpte az egyik versenyző ételét, miközben a többieké sem nyerte el a séfek tetszését.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.