Celeb

Elhunyt Oszter Sándor

Bors

2021. október 30. szombat 10:10

Nyugodjék békében!

Forrás: Bors

Felesége, Donatella Failoni közösségi oldalán jelentette be megtörten a szomorú hírt: elhunyt Oszter Sándor. A színész halálát szívinfarktus okozta, pénteken kilenckor távozott közülünk.

Ma kilencor meghalt a férjem szívinfartusban, vége az éetemnek

Posted by Donatella Failoni on Friday, October 29, 2021

Oszter Sándor 1948. szeptember 2-án született Győrben. Noha fiatalon nem csak rajongott a történelemért, az irodalomért és a képzőművészetért, de egy pályázatnak hála automatikus felvételt nyert a bölcsészkarra, ő mégis színésznek ment: 1971-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát.

Első filmszerepét még egy évvel korábban, 1970-ben kapta, Bacsó Péter Kitörés című mozijában. Leghíresebb alakítása kétségtelenül a Rózsa Sándor című tévésorozat címszerepe volt, ugyanakkor számtalan filmben és színdarabban is láthatta a közönség.

Felesége Failoni Donatella zongoraművész, az Olasz Köztársaság Lovagrendjének birtokosa, lánya Oszter Alexandra színésznő.

A családnak nyáron már meg kellett küzdenie a gyásszal, ekkor hunyt el ugyanis Oszter Sándor szeretett édesanyja.

Az élet körforgásában hitt

A  Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész az élet körforgásában hitt. Tavaly szeptemberben, 72. születésnapján a következőkről beszélt a Borsnak a halál, az elmúlás témakörét érintve:

– Az tapasztaltam, hogy az élet körforgása mindenkire igaz. De a tudás és a lélek nem tűnik el. Hiába írt olyan gyönyörű darabokat Shakespeare, találta fel a dinamót Jedlik Ányos, a tudásuk és a lelkük, ahogy majd az enyém is egy nap, szublimálódik vagy feloldódik az univerzumban – vélekedett Oszter, majd hozzátette:

A halál után egy másfajta élet jön, ezt el tudtam fogadni, így bármi lesz, nem fog fájni.

Oszter Sándor 73 évesen távozott közülünk. Nyugodjék békében!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rejtélyes tárgyat talált egy vásárló egy tamponban - videó

origo.hu

Félmeztelenül, egy szál tangában ment ki a kertbe a színésznő - fotók

borsonline.hu

Tragédia történt az aquaparkban, meghalt egy 11 éves kislány

magyarnemzet.hu

A nyáron kirúgott edző üzent a Honvéd vezetőinek a nullapontos rajt után

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre komoly spórolás vár szeptembertől

ripost.hu

Szívszorító: ez volt Olivia Newton-John utolsó kívánsága

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy rátalál a saját útjára a Vízöntő telihold idején

borsonline.hu

Váratlan fordulat az inárcsi édesanya eltűnésével kapcsolatban, súlyos dolgokat állít az exe

borsonline.hu

Döbbenetes dolgot láttak a Pest megyei rendőrök, miután félreállítottak egy autót az M5-ösön

nemzetisport.hu

Exkluzív dokumentumfilm-sorozatot forgatott Szalai Attiláról a BioTechUSA (x)

További cikkek

Szexi

Kinn a cici és a fenék is: A pornós szerint így kellene öltözködnie minden dolgozó nőnek

Remény

Különleges versenyző: Iván Bence győzni jött a Dancing with the Stars-ba