Celeb

Azért lett pornós, mert arra sem volt pénze, hogy enni adjon a gyerekének

Bors

2021. október 31. vasárnap 00:00

Miután a kislánya megszületett, még annyi pénze sem volt, mint előtte. Hogy ételt tudjon tenni az asztalra, vetkőzni kezdett. Mára százmilliókat keres.

Amikor első lánya megszületett, segélyt kellett felvennie, hogy egyáltalán enni tudjanak – mára azonban a vetkőzésnek köszönhetően nem hogy anyagi gondjaik nincsenek, de gyermekei tanulmányaira is félre tudott tenni egy masszív összeget.

A harmincéves, Kaliforniában élő Karmen Karma első terhességét követően folyamatos anyagi gondokkal küszködött. Noha barátja dolgozott, a pénzből épp hogy csak kijöttek. Vagy még annyira sem. Ekkor döntött úgy, hogy ismét pornózni kezd: 21 és 25 éves kora között ugyanis már filmezett, ám megcsömörlött a pornótól.

– A pornó világának van egy olyan sötét oldala, amiről nem sokan beszélnek, vagy talán nem mindenki tapasztalja meg, mindenesetre az én életemben egy fordulópontot jelentett, amikor magam mögött hagyhattam mindezt.

Mégis vissza kellett térnie, noha szenvedett tőle – a pénzre azonban szüksége volt. Aztán jött a pandémia, a forgatások pedig abbamaradtak. Karmen szabályosan fellélegzett. Megkönnyebbült, hogy nem kell többé forgatásokra járni, azonban aggódott, hogy mi lesz most velük ezek után anyagilag. Vissza a segélyhez?

Saját főnöke lett

Végül úgy határozott, otthonról fog dolgozni a netre. Saját maga osztja be az idejét, többet lehet a családjával, ugyanakkor a pénzcsapot sem zárja el. Sőt!

Ma már évi 2 millió dollárt (több mint 600 millió forintot) keres évente – írja a Daily Star. Ráadásul öt hónappal ezelőtt megszületett második lánya is, ugyanakkor a terhessége sem nagyon akadályozta a pénzkeresésben és az online szexizésben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15184903_auto_resized.png
origo.hu

Karácsony Gergelyék kirúgással fenyegetik a sztrájkolókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9070_resized.jpg?avcount=1664971508
origo.hu

Tóth Andi már reggel hétkor vodkával indította a napot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15184803_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 12 legfinomabb csirkecomb recept, aminek a bőre ropog, a húsa vajpuha és szaftos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15186376_auto_resized.png
hirtv.hu

Országos sztrájkba kezdtek a pedagógusok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15185463_auto_resized.jpg
ripost.hu

Széttárt combok, semmit sem takar a világ legkisebb mikrobikinije az álomnő bomba testéből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9067_resized.jpg?avcount=1664971508
ripost.hu

G.w.M angoltudása neked is bearanyozza a napodat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15184057_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a kisfiú még csak 10 éves, de már 100 ezer dollárért veszik a festményeit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9072_resized.jpg?avcount=1664971508
origo.hu

Egyedülálló megoldás vállalkozásoknak kártyaelfogadásra(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15183217_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyomorforgató felvétel készült egy budapesti kínai étterem konyháján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15185683_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rohantak a tűzoltók: Hatalmas fekete füst gomolyog Komárom felett

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/4c7DbvofV4zKt_7gkqc-ypDYT5RGDt5voSUlUR0UiZk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U5NTIwYzgxZGI3MjQ1ZDI4MTUyYjM0MDk0YTg0NmE5.jpg
Aggodalom

Ágyhoz kötve éli életét Máthé Erzsi

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/J0BV5mgFmvIMjG_oAjwJHH66A_8eYN4aJb7dx6Xj5n4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiNWEwMWI5ZGNlYTQzNmI5MWIyODFlMGI3NTYzZDll.jpg
Aggodalom

Aggódnak a pályatársak Máthé Erzsiért