Celeb

Gáspár Evelin: Smink nélkül sem tartom magam rusnyának – Videó

Bors

Létrehozva: 2021.10.03.

<p>Bár 27 éves koráig tökéletes volt a bőre, manapság pattanások nehezítik meg Evelin életét, de ez őt nem érdekli.</p>

Lilu vendége volt a beszélgetős-csajos műsorában Gáspár Evelin, ahová a vendégek legtöbbször azért érkeznek, hogy bőrápolási, sminkelési rutinjukról csacsogjanak a műsorvezetővel. Evelin azonban üde színfolt a hírességek között, ő ugyanis saját bevallása szerint semmilyen sminket nem használ, ahogy a közösségi oldalaira feltöltött képeket sem retusálja, hogy szebbnek, jobbanak tűnjön. El is mondta Lilunak, hogy smucig is, hogy húszezerért megvegyen egy alapozót, ő inkább a belső szépségápolásban, vagyis az étkezés fontosságában hisz.

Evelin ebből a szempontból olyannak tarja magát, mint egy fiú, ő sem tudja, hogyan kell ezeket a női holmikat használni, viszont, ha eseményre megy, ott megadja a módját, sminkest hív és akkor aztán mehet minden, amit az alkalom megkíván: a műszempillától kezdve az erős színekig bármi. A smink számára ünnepi dolog, amit csak alkalmakra használ.

Bár Evelin mostanában nem elégedett a bőrével, ugyanis jelenleg is pattanások csúfítják az arcát, ami 27 éves koráig tökéletes volt, még a felvételre is úgy érkezett, hogy a bőrhibákat sem fedte el, mert ő így szereti az arcát és kész.

Smink nélkül sem tartom magam rusnyának - mondta Evelin.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700710
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel