Ikreit is elveszítheti: Felesége eltiltotta fiait Fekete Dávidtól

Ikreit is elveszítheti: Felesége eltiltotta fiait Fekete Dávidtól

Fekete Dávid
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 20. 05:00
<p>A több, mint 100 millió forintos csalással vádolt énekes felesége nem szeretné, ha a közös iker fiaik a rácsok mögött látnák az apjukat. Az asszony már beadta a válópert, melyben a gyerekelhelyezés kizárólagosságát is magának kéri.</p> <p></p>
Bors

Jövő hétvégéig el kell dőlnie, hogy a Megasztár egykori énekese továbbra is börtönben várja a tárgyalását, vagy enyhítenek a hatóságok a kényszerintézkedése mértékén. Fekete Dávidot idén májusban vették őrizetbe, jelen állás szerint pedig november hatodikáig kell bent maradnia. A hatóságoknak a jogszabályok szerint legkésőbb öt nappal a lejárati időpont előtt kell dönteniük a hosszabbításról, vagy az enyhítésről.

A fejlemények akár reményekkel is feltölthetnék Dávidot, hiszen nincs kizárva, hogy a tárgyalás előkészületének végéig házi őrizetbe kerülhet, ami nyilvánvalóan sokkal komfortosabb lét, mint a börtönfalak közti élet. Örülnie még sincs sok mindennek, mert a májusi bent léte óta számos olyan esemény történt, ami nyilvánvalóan negatívan befolyásolja a jövőjét.

Ezek közül az egyik és talán legfontosabb, hogy a felesége, Regina beadta a válókeresetet. A papírokat lapunk értesülései szerint a börtönbe postázta az asszony jogi képviselője, ezzel is érzékeltetve, hogy Dávid iker fiainak édesanyja nem szeretne sokáig várni arra, hogy hivatalosan is elválasszák őket.

– Valószínűsítem, hogy megkapta Fekete Dávid a bontóperben benyújtott keresetet, ami nem csak a házasság felbontását tartalmazza, hanem járulékos kérdéseket is: úgy, mint gyermekelhelyezés, kizárólagos szülői felügyeleti jog, tartásdíj és kapcsolattartás – nyilatkozta a Borsnak, dr. Pikali Petra, Regina jogi képviselője.

– Ügyfelem azt szeretné, ha a gyermekeik életében részt venne az édesapjuk is, hiszen az egészséges fejlődésükhöz erre szükség van, tehát bármikor meglátogathatja őket, amikor szeretné – zárta szavait az ügyvéd.

Nem látogathatják a gyerekek a börtönben 

A jogász nem említette, de nyilvánvaló, hogy az édesapa csak akkor tudja látogatni a gyerekeit, ha nincsen börtönben.

Hogy Fekete Dávidnak mikor adatik meg a szabadság, azt csak találgatni lehet. Ha bebizonyosodnak a vádak, miszerint elkövette a több, mint százmillió forintos tartozást felhalmozó sikkasztást, csalást és közokirat-hamisítást, akkor akár 11 évre is hűvösre kerülhet. Akkor viszont szinte bizonyos, hogy nem látja majd felnőni a közel kétéves kicsiket, hiszen, lapunk megbízható forrásból származó információi szerint Regina nem hajlandó a börtön falain belülre vinni a fiúkat. Még akkor sem, ha a legtöbb BV intézetben a látogatótérben játékszobák is vannak, hogy az elítéltek gyerekei is komfortosan érezzék magukat a látogatáskor. Ebből viszont nem kér az énekes felesége.

Nem játszott kicsiben

Fekete Dávid egy pár évvel ezelőtt nyitott autókereskedést győrben, ami igen rövid idő alatt lett a környező megyék legjobban működő üzlete. Dávid nagy értékű autókat adott el és vett meg, egy idő után azonban gondjai támadtak a fizetéssel.Volt olyan autótulajdonos, akitől elvitte a kocsit mondván, eladja és nemsokára hozza az árát, de sosem jelentkezett a pénzzel, helyette hitegette a tulajdonosokat, hogy minden rendben lesz.Van olyan volt ügyfele, akinek a családi háza ment rá az üzletre, mert nem tudta fizetni a hiteleit.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.