Curtis nyilvánosan üzent szerelmének: ezt már Krisztike se tudta szó nélkül hagyni

Curtis nyilvánosan üzent szerelmének: ezt már Krisztike se tudta szó nélkül hagyni

Curtis
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 17. 20:30
Arra senki sem számított, hogy Curtis bejegyzésére egykori párja reagál.
Bors

Curtis nemrég nagyon meglepte a közönséget, mikor bejelentette, hogy egy időre visszavonul. A rajongói persze teljes mértékben megértették és elfogadták a híresség döntését, hiszen nem akarják, hogy kedvencük túlhajtsa magát.

Úgy tűnik, hogy Curtisnek azóta sikerült egy kicsit pihennie, mivel az Insta-posztjai alapján sok időt tölt a gyermekével, most pedig a barátnőjének köszönhet egy igazán jó élményt: Barnai Judit a sérülése után visszatért a kosárpályára, ráadásul elképesztő teljesítményt nyújtott és még a csapata is győzedelmeskedett.

„Tudom mennyi munkád van ebben kicsi! Én vagyok melletted és tátott szájjal csodálom azt a kitartást és alázatot amivel végig tolod a mindennapjaidat. Egy igazi példakép vagy!!! Mások ,meccset nem játszottak volna egy ilyen sérülés után ami neked volt. Erre te beleálltál! Erőn felül teljesítve ,igazi sportemberként küzdöttél és ma varázsoltál a pályán!!! Eszméletlen büszke vagyok rád! Köszönöm ezt az élményt és hogy vagy nekem! Sérülés után visszatérve 18 pont - 19 lepattanó és győzelem!!!” – üzente nyilvánosan a szerelmének Curtis.

Szerencsére minden jel arra utal, hogy a híresség kisfiának édesanyja, Krisztike is jóban van már Barnai Judittal, hiszen ő is gratulált neki a poszt alatt, amit meg is köszönt Curtis új párja.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.