A Sztárban sztár leszek! tehetségkutató egykori versenyzője, a 17 éves Csontos Karina múlt pénteken hajnalban a kárpátaljai Nagylucskán egy szörnyű autóbalesetben vesztette életét. Karina tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála érthető módon lesújtotta a fiatal tehetség családját, édesanyja teljesen összeomlott a történtek után - számol be a Blikk.
Az elhunyt fiatal 31 éves nővére a lapnak adott nyilatkozatában megdöbbentő vallomást tett:Nem tudjuk pontosan, hány órakor mehetett el itthonról, mi azt hittük, a szobájában alszik. Mindössze egy papucsban, dzseki nélkül, egy nagyon vékony pólóban távozott. Mindig szeretett nagyon szépen öltözni, kizártnak tartjuk, hogy bulizni mentek volna. Ahogy azt is, hogy a baleset után még segítséget próbált kérni a Facebookon, tudomásunk szerint ugyanis azonnal szörnyethalt
A nővére beszámolója alapján csütörtök este az egyik barátnője és két olyan fiatalember jött érte, akikkel a családja szerint nem is tartotta a viszonyt. A fiatalok néhány órával később, becsapódtak egy autómentő trélerébe, ami végül a halálukat okozta. Állítása szerint esélytelen, hogy az égő roncsból bármelyikük is élve kijutott volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.