Celeb

Drámai vallomás: Daganatot találtak Vastag Tamás veséjén

Bors

Létrehozva: 2021.09.09.

Az énekesre az utóbbi években rájár a rúd, sorra derülnek ki az egészségi problémái. Ám Tamás nem csügged, pozitívan tekint a jövőbe. Kálváriájáról a ma megjelent HOT! magazinban mesél.

Nem titok már, hogy az X-Faktor egykori sztárja hosszú időn keresztül veleszületett szívritmuszavarral küzdött, és csak nemrég, műtéti úton tudták helyrehozni a problémát. Tomi meg is barátkozott ezzel a gonddal, ám most kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen baj, ami az egészségét veszélyeztette – minderről a friss HOT!-ban számol be az énekes.

A betegségem miatt rendszeresen járok szűrővizsgálatokra, az egyik ultrahangon azonban találtak egy csomót a vesémben. Emlékszem, emiatt a tavalyelőtti karácsonyi ünnepek izgulással teltek, hiszen nem lehetett tudni, hogy mi az, ráadásul az év végi szabadságok miatt nem jutottam el gyorsan a következő vizsgálatra. Ilyenkor az ember a legrosszabbra is képes gondolni – árulta el a HOT!-nak az énekes, aki végül CT-vizsgálat után tudta meg az eredményt. – Úgynevezett angiomyolipomám van, ami az egyik leggyakoribb jóindulatú daganat, nekem a jobb vesémen található. Rendszeresen járok kontrollra, hogy lássuk, nem növekszik-e – tette hozzá az előadó, aki sokáig senkinek sem beszélt minderről, ám most kitárulkozott.
Mint ismert, Tamás nemrég leadott tizenhét kilót, hiszen tudja, hogy az elhízás rengeteg betegséget eredményez.

Kicsivel több mint két hónap alatt fogytam le, amiben nagyon sokat segített, hogy rátaláltam egy nemzetközi kutatásokon alapuló tudományos formulára, ami gyakorlatilag elvette az étvágyamat, mivel a receptúra blokkolta az éhségközpontomat. Ráadásul a kúra hatására, a benne lévő szívórost segítségével normalizálódott az emésztésem is – ecsetelte a részleteket az előadó.
Hogy ki, kik miatt döntött úgy az énekes, hogy muszáj minél jobban odafigyelnie az egészségére, valamint, hogy szükséges-e a műtéti beavatkozás, az a mai HOT!-ból kiderül! Keressék a magazint az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135633_auto_resized.jpg
origo.hu

Elon Musk döbbenetes jóslata az amerikai elnökválasztásról mindenkit sokkolt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713286508
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713286508
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135353_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZhURTMsf4D0fQ_dDqCpNUjCb0P_OMJz-4tCsANwUAGg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3YzEwNGVmZjRlYjQ2ODE5ZDFjMDQyZmU0NjRkY2Zl.jpg
Tünemény

„Végre eljött ez a pillanat, hogy a karunkban tarthatjuk a legkisebb fiunkat” – Szegedi Fecsóék megmutatták gyönyörű kisbabájukat – fotó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/_d9aVSFu6ZArpiKOht-87dG9ruRGPyhcM2MrlXGNTNM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0MmMyNzM0MmI4MjQ0MzA5MWI4MzUzMjIxNDhhNmY1.jpg
szívszorító

„Törőcsik Mari pótolhatatlan” – Kálloy Molnár Péter könnyeivel küszködve emlékszik a 3 éve elhunyt színésznőre