Celeb

Bodrogi Gyula: Életemben először beleszerettem egy színésznőbe – Szívszorító produkciókkal búcsúztak Törőcsik Maritól

Bors

Létrehozva: 2021.09.23.

Hosszú perceken át tartó, mindent átható csenddel tisztelegtek a Nemzeti Színház nézőterén állók szeptember 21-én, a Törőcsik Mari emlékére megrendezett nagyszabású „Senkié és mindenkié” gála után a nemzet egyik legnagyobb színésze előtt.

Forrás: Bors

A színháztörténelem egyik legkiemelkedőbb alakjára, az idén áprilisban elhunyt Törőcsik Marira emlékeztek a pályatársak a Nemzeti Színház falai között. A színpadon régi képkockák és egy soha nem látott felvétel is levetítésre került, emellett volt, aki egy dallal, zongorajátékkal vagy megható, mégis vidám személyes történettel elevenítette fel az ő páratlan és magával ragadó személyiségét.

Soha nem feledi

Többek között Bordogi Gyula is színpadra állt, aki az első találkozásukat felidézve ezekkel a szavakkal búcsúzott:

Életemben először beleszerettem egy színésznőbe. Aztán beleszeretett az egész osztály, az iskola, a szakma, végül pedig az egész világ.A háromórás gála alatt a teret folyamatosan beragyogta az a szeretet és egy megmagyarázhatatlan energia, amellyel Mari életében mindenkit megajándékozott, az est végén pedig a közönség állva, hosszú perceken át tartó csenddel tisztelgett az emléke előtt.

Ők léptek színpadra

Bodrogi Gyuláról a Bors írta meg először, hogy balesetet szenvedett a színpadon, amikor leesett egy pódiumról. A színész a saját lábán, segítség nélkül állt most újra ugyanarra a színpadra, hogy „egykori szerelmét” búcsúztassa

Vidnyánszky Attila helyzete el az első rózsát a színésznőt jelképező ikonikus fotelben, ahol Mari kedvenc kabátja is helyet kapott. A Nemzeti Színház rendezője szerint Törőcsik Mari továbbra is az épület falai között van velük

Oláh Ibolya egy dallal emlékezett meg Mariról, aki annak idején betelefonált a tehetségkutatóba és annyit mondott: „Beszélni szeretnék ezzel a lánnyal! Ő olyan, mint én”

A közel háromórás emlékest folyamán Udvaros Dorottya és Stohl András konferálta fel a több mint száz fellépő művészt

Básti Juli és Dés László egy közös dallal emlékezett Marira, a produkció végén pedig a magasba emelkedett egy sárga rózsa

Az est nagy meglepetése Antolij Vasziljev volt, a Moszkvai Színház igazgatója, aki néhány évvel ezelőtt szerepet ígért Marinak

Voith Ági jelenleg egyik színháznál sem játszik, ezért is örömmel fogadta el a felkérést, hogy egy csodás dalt énekeljen Törőcsik Mari emlékére

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556213
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt