Szabó Franciska babát vár?

Szabó Franciska babát vár?

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 06. 15:30
<p>Az Exatlon Hungary egykori játékosa feltűnően próbálja eltakarni a hasát. Nemrég rátalált a szerelem, lehet, hogy hamarosan anyai örömök elé néz?</p>
Bors

A csinos sportoló néhány hónappal ezelőtt mindent maga mögött hagyott, hogy megvalósítsa régóta dédelgetett álmát. Szabó Franciska megfogadta, hogy egy nap a legnagyobb pankrátorokkal áll majd egy ringben. Amerikába költözött, hogy formába hozza magát, de arra, ami ezután történt, ő maga sem számított.

Rátalált a szerelem

A csinos lány profi edzőt keresett, hogy a legjobb formáját hozhassa, rátalált egy nála 21 évvel idősebb férfire, akivel azonnal egy hullámhosszon voltak. Franciska a LifeTV Ébredj velünk műsorában elmondta, hogy rövid idő alatt egymásba szerettek és jó ideje együtt is élnek.

Anya lesz?

A napokban megosztott egy fotót, ahol a szerelmével látható. A fénykép önmagában is figyelemfelkeltő, hiszen Franciska egy vadító vörös ruhában mutatja meg a bájait, azonban érdekes, ahogyan a csinos lány a kezeivel takarja a hasát. A testhez simuló ruhában úgy tűnik, mintha Franciska egy gömbölyödő pocakot próbálna elrejteni. Vajon valóban a közös babájukat hordja a szíve alatt?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.