MC Hawer elárulta, miért nem akar közös gyereket vállalni szerelmével

MC Hawer elárulta, miért nem akar közös gyereket vállalni szerelmével

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 09. 19:15
<p>Már három hónapja annak, hogy MC Hawerre újra rátalált a szerelem. A rapper a Borsnak elmondta, hogy kettejük kapcsolata továbbra is remekül működik, ennek ellenére esze ágában sincs közös gyermeket vállalni. </p>
Bors

MC Hawer szerint a párja igencsak szerencsés, amiért rátalált, mivel ő mindent megtesz azért, hogy a kedvese boldog legyen. 

Én vagyok a legjobb fej, csak nyíltságot és őszinteséget várok el, cserébe pedig hűséget és törődést adok. Az előző kapcsolatomban valószínűleg az volt a baj, hogy ott már elvesztettem minden férfiasságomat. Most, hogy beindultak a fellépések, az érzelmi biztonság mellé anyagit is tudok biztosítani – kezdte a Borsnak.

Minden így jó

A rapper úgy érzi, most teljes az élete, és nem vágyik arra, hogy közös gyermeket vállaljon a kedvesével.

– Neki is van egy felnőtt fia, és nekem is van két harminc év körüli gyermekem, akik kirepültek, így egyikünkben sincsen hiányérzet. Szerencsére ebben is egyetértük, elég volt a gyereknevelésből. Vannak szépségei is, de rengeteg gonddal és aggódással jár. Én már semmiképpen nem vennék a nyakamba egy ekkora terhet – mondta, hozzátéve: inkább azzal töltenék a hátralévő életüket, hogy élvezzék egymás társaságát és utazgassanak.

Ez a valódi ok

A mulatós zenész azt is elárulta, miért zárkózik el ennyire a gyermekvállalás elől.

Megmondom őszintén, hogy én soha voltam egy felelősségteljes ember, senkiért sem tudtam felelősséget vállalni– fejtette ki MC Hawer, akinek felnőtt gyermekei vannak, de nem tudja elképzelni magát nagypapaként.

– Azt egyelőre még nem tudom, hogy a gyerekeim mikor szeretnének szülővé válni, de biztosan értesítenek majd róla. Külsőleg és a személyiségemet tekintve is fiatalnak érzem magamat, abszolút nem tudom elképzelni magam nagypapaként, ezért határozottan kijelenthetem, hogy nem vágyom unokára sem – mondta MC Hawer, aki, ha arra lesz szükség, természetesen segít majd a gyermekeinek az unokák felügyeletét illetően.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.