Drámai fordulat: L.L. Juniort kizárták elhunyt kisfia ügyéből

Drámai fordulat: L.L. Juniort kizárták elhunyt kisfia ügyéből

L.L. Junior
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 17. 22:00
Mindössze a hallgatóság soraiban foglalhat helyet kisfia gázolásának bírósági tárgyalásán. Napokon belül fordulat állhat be az ügyben, készülnek a bírósági papírok.
Bors

Gondatlanságból elkövetett emberölés a vádjával nyújtotta be nyomozóhatóság az ügyészséghez a papírokat Hopp Csilla ügyében, melyben hamarosan áttörés várható.

Mint arról a Bors is beszámolt, L.L. Junior volt párja 2019. augusztus 31-én Zuglóban akart átkelni egy társasággal és a kisebbik fiával egy zebrán. A nagyobbik fia, Lacika már előrébb járt, Dávidka pedig egy hirtelen mozdulattal kitépte a kezét az anyja szorításából, és át akart szaladni a testvéréhez.

Egy arra szabályosan közlekedő autó elé lépett, a balesetet sajnos nem élte túl az akkor hároméves gyermek.

A borzasztó tragédia a szülők mellett az egész országot sokkolta, és bár az elején többen – köztük LL. Junior is – az édesanyát hibáztatták, később mindenki belátta, hogy aligha tudta volna megakadályozni a balesetet.

A kisgyermek halála ügyében hivatalból indított nyomozást a rendőrség, és hiába kapta meg az anya a legnagyobb büntetést az élettől, amit csak kaphatott, a felelősséget a jog szerint meg kell állapítani.

Az ügy komoly visszhangot váltott ki, az Árva Szülők Alapítvány például petíciót indított, azért, hogy Csillát ne ítéljék el. A tét nagy, hiszen a gondatlan emberölés vétségét egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik.

A petíciót eddig körülbelül 1500 ember írt alá, köztük L.L. Junior is, aki szívesen képviselte volna az elhunyt fia érdekeit a bíróságon, de őt kizárták az ügyből.

A kizárás és a bírósági tárgyalás további részleteit keresse a szombati Borsban!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.