Celeb

Lagzi Lajcsi drámai vallomása: Boglárkával már csak egymás mellett élünk

Bors

Létrehozva: 2021.09.23.

<p>Galambos Lajos házassága végérvényesen zátonyra futott. A zenész Boglárkával már nem együtt, csak egymás mellett él. Az asszony nem tudja feldolgozni, hogy egy ország előtt hurcolták meg családjukat.</p>

Forrás: Bors archíve

Az ország kedvenc trombitásának áramlopási ügye nem csak több évtizede tartó sikereit árnyékolta be, a mai napig hatással van az életére. Éveken át irigylésre méltó kapcsolatban volt feleségével, aki nem csak három közös gyermeküket nevelte, mellette teljes vállszélességgel támogatta mindenben férjét. Akkor még nem sejtették, de minden akkor változott meg, amikor 2015. szeptember 24-én a házaspárt együtt tartóztatták le, majd Székesfehérvárott előzetes letartóztatásba helyezték. Boglárkát néhány nap múlva kiengedték, mert a másodfokú bíróság álláspontja szerint hiányzott a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja. Az asszony azóta is komoly megpróbáltatásokon ment keresztül, az ügy hosszadalmas tárgyalásával párhuzamosan házasságuk is megromlott. Kapcsolatuk pedig odáig fajult, hogy békésen, de már csak egymás mellett élnek.

Nehezen dolgozza fel – nem csak ő, mindenki –, hogy ebből egy országos téma és hír lett. Ha ez az egész nem Galambos Lajcsival történik, akkor a gyerekeink egy normális, békés életet tudnak élni, nem híresülnek el erről, és Bogit ez nagyon zavarja. Valamilyen módon hibáztat a nyilatkozataim miatt is, és amiatt is például, hogy megszólalok a sajtóban. Ebbe viszont nem engedem a beleszólást, mert én azt gondolom, ha valamit rám dobnak, megpróbálok védekezni. Többek között ez az oka, hogy itt vagyok – utalt arra, hogy vállalta az interjút Kitzinger Szonjával, az Index munkatársával.

Lajcsi azt is elmondta, ha feleségén múlna, akkor hét évvel ezelőtt becsukták volna maguk mögött az ajtót, és meg sem szólaltak volna. A zenész úgy érzi, nem ez a megoldás, mert a végsőkig, amíg az ereje engedi, ki fog állni az igazáért. Feleségét ugyan szeptember 15-én felmentették, ez sem oldotta meg a köztük lévő feszültséget.

A saját része miatt megkönnyebbült, de ez nem is volt kérdés, hogy ártatlan. Nekem megvan a hitem, és tudom, hogy ártatlan vagyok, a bíróság bármilyen döntést fog hozni – mondta a zenész az interjúban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659619
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...