Házasság nélkül is boldog szerelmével Postás Józsi

Házasság nélkül is boldog szerelmével Postás Józsi

mulatós
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 21. 12:30
<p>Mintha kicserélték volna, akaraterejének és párjának köszönhetően két év alatt húsz kilótól sikerült megszabadulnia a mulatós sztárnak.</p>
SM

Postás Józsi még 2013-ban, egy fellépéséről hazafelé tartva szenvedett utasként súlyos autóbalesetet. Felépülése hosszú folyamat volt, állapota javulásával párhuzamosan a kilók is felszöktek a mulatós sztárra. Két évvel ezelőtt azonban úgy döntött, eljött az idő, hogy a sok munka mellett az egészségére is koncentráljon.

Rájöttem, hogy nem maradhat minden a régiben. A súlyfeleslegem nem tett jót sem az állóképességemnek, sem az egészségemnek. Van olyan hétvége, amikor egy nap öt különböző helyszínen lépek fel, ez pedig nagyon fárasztó, és a rajtam lévő kilók ezt megnehezítették. Fáradékonyabb lettem, és az is szerepet játszott a döntésemben, hogy szerettem volna jobban érezni magam a bőrömben. Két évembe telt, mire húsz kilóval kevesebbet mutatott alattam a mérleg. De megérte – kezdte mosolyogva Postás Józsi. – A megújult külsőm csak ráadás volt „Az élet szép” című új albumomhoz – mondta nevetve a Borsnak az énekes.

Józsi nem hisz a csodaszerekben, teljes életmódváltásra volt szükség ahhoz, hogy elérje célját, ebben pedig élete szerelme volt a legnagyobb segítségére.

Száműztem a cukrokat, teljes kiőrlésű gabonát fogyasztok, és naponta többször, kevesebbet étkezem. Fontos volt, hogy a mozgást is beiktassam az életembe, mert sajnos az utóbbi időben teljesen kimaradt a sport, most már napi rendszerességgel sétálok. A páromnak sokat köszönhetek, általa sikerült az étkezésemet átalakítani. Sok munkát fektetett bele, rengeteget tanulmányozta a témát, komoly egészségügyi szaktudással rendelkezik. Összeállította az étrendemet, amit még most is tartok, mert szeretnék további kilóktól megszabadulni – mesélte Postás Józsi.

A mulatós sztár sokat emlegetett párjával már jó ideje él boldog kapcsolatban, érdeklődésünkre azt is elárulta, készülnek-e hivatalosan is összekötni az életüket.

Nem minden a papír, nem az számít. Én úgy érzem, már most sokkal többet kaptam a páromtól, mint egy házasságban – szögezte le a mulatós sztár, aki kihasználta a lehetőséget és sokat állt színpadon az elmúlt hónapokban.

Boldog vagyok, hogy újra azt csinálhatom, amit szeretek. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy nekem ez megadatott. Szerencsés vagyok, mert a vártnál több műsorom volt a nyáron. Így is sikerült egy pici pihenőt beiktatni a párommal, a Dunakanyarban töltöttünk néhány napot, ami egy igazi feltöltődés volt számunkra – tette hozzá Józsi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.