Ezért kérte a harmadik koronavírus elleni oltást Zimány Linda

Ezért kérte a harmadik koronavírus elleni oltást Zimány Linda

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 02. 15:15
<p>Zimány Linda az utazásai miatt rengeteg koronavírus-tesztet csináltatott az elmúlt időszakban. Bár öt hónappal ezelőtt megkapta a védőoltásokat, egy teljes vérvizsgálat után jelentkezett a harmadikra is.</p>
Bors

Zimány Linda félti az egészségét. Instagram-oldalán mondta el, miért döntött úgy, hogy a harmadik koronavírus elleni védőoltást is beadatja.

Harmadik oltás előtt állok, és kétszer volt megfázásos jellegű tünetem az elmúlt időszakban, sőt, a múlt héten kifejezetten beteg voltam enyhe lázzal, arcüreggel stb… Viszont mindannyiszor negatív volt a PCR tesztem, tehát szerencsére elkerült a delta variáns az utazások során, mert olyan ügyesen vigyáztam magamra – kezdte Zimány Linda. – Vagy egyszerűen csak nem tudom elkapni, mert védett vagyok és közben persze elfelejtem, hogy más vírusok sem tűntek el a Földről, amik eddig voltak, és azonnal rástresszelek a Covidra. Hát ezeket az időket éljük, mondhatni normális – írja.

Az ügyvédnő a baj elkerülése érdekében teljes vérvizsgálatnak vetette alá magát, kíváncsi volt, hogy öt hónappal a koronavírus elleni védőoltások után kialakult-e nála a megfelelő védettség. Most kíváncsian várja az eredményt, sőt, újabb lépésre szánta el magát.

– Ettől függetlenül, az alapbetegségeim miatt már jelentkeztem a 3. oltásra, csak most még 2 hetet várnom kell az akkut betegség után, hogy teljesen okés immunrendszerre adják be. Ha pedig valami extrém magas antitestem lesz a vérvétel eredményeként netán (de nem hiszem), akkor nézek, mint a moziban, mert az elmúlt fél évben rengeteget PCR teszteltem, utazások miatt, vagy az enyhe hát mondjuk úgy “hipochondriám” miatt egy-egy náthánál vagy tüsszentésnél, és mindig negatív volt – írja posztjában Linda.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.