Ha nem változik valami sürgősen a világ pénzügyi piacain, akkor Cicciolina nyakán marad az a két értékes római ingatlan, melyek eladása nélkül nem tud hazaköltözni. Mint arról a Bors a korábbiakban beszámolt, Ilona hosszú évtizedek után úgy döntött, hogy maga mögött hagyja az olaszországi életét és Budapesten telepedik le, közel az itt élő nővéréhez. A volt modell, pornósztár, és olaszországi parlamenti aktivista azt mondja, költözést megakadályozza a pénzügyi helyzete.
– A legnagyobb bánatomra még mindig nem adtam el a két lakást. Az egyik átszámítva 170 millió, a másik 100 millió forintot ér – mondta a Bors megkeresésére Staller Ilona.Annyira gyengélkedik most az ingatlanpiac itt Rómában és egész Olaszországban, hogy csak a töredékéért tudnám értékesíteni. Ajándékba pedig biztosan nem adom!
– tette hozzá, majd ezzel folytatta: – A pénzre viszont szükségem lesz, hiszen Budapesten is lakást kell vennem az árából. Szóval ez egy nagy csapda. Gyakorlatilag itt rekedtem Olaszországban – mondta.
Ilona fél lábbal viszont már Budapesten tudna lenni, ha lenne munkája. Nehezményezi, hogy Magyarországon igen keveset foglalkoztatják mostanában.
Akikkel a dzsungeles műsorban együtt szerepeltem, azok közül most mindenkinek van új felkérése, például Kabát Peti is több műsorban szerepel. Engem pedig nem hívnak a producerek, mintha nem is léteznék. Én ezt nem értem
– elégedetlenkedett Cicciolina, majd felhívást is intézett a döntéshozók felé.
Ezúton üzenem a műsorkészítőknek, hogy itt vagyok, jó kondiban vagyok. Koplalok eleget, csak salátát eszem. Volt is egyébként ötletem, egy talkshow-t csinálnék szívem szerint, egy asztalnál egy pohár pezsgő mellett beszélgetnék híres emberekkel. Szexről vagy bármiről. Ha hívnak, már indulok is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.