Megható posztban számolt be Schobert Norbi állapotáról felesége, Réka. Mint a Bors elsőként megírta, Norbit csütörtökön vitte kórházba mentőhelikopter, miátn futás után összeesett. Réka azóta, amikor csak tud, bent van nála a kórházban, ám muszáj órákat is tartania közben, így jelenleg Sárvár és Budapest között ingázik, hogy szerelmét is láthassa és a feladatait is el tudja látni.
Sőt, azt is elárulta, nem ez az első eset, hogy ilyesmire van szüksége: kilenc évvel ezelőtt, amikor Norbi szívét műtötték, szinte ugyanez történt velük.
- Szinte napra pontosan ismétlődött meg az, ami 9 évvel ezelőtt. Csak akkor november 30-at írtunk és ugyanígy, mint most Spirit Hotelbe készültem Alakreform tábort tartani. Akkor 4 nap alatt 5-ször jártam meg a Sárvár-Budapest távolságot, mert Norbi veleszületett szívbillentyű rendellenességének műtéte után 6 héttel egy kórházi baktérium okozta fertőzés miatt azonnali életmentő szívműtétre volt szükség - kezdte hosszú bejegyzésében Réka, aki megmagyarázta azt is, miért vállalta az órákat úgy is, hogy férje kórházban van.
- Akkor is épp Sárváron tartottam tábort, így az Országos Kardiológiai Intézet és a Spirit Hotel között ingáztam megtartva az edzéseket és a szeretet energiájával gyógyítva a Szerelmemet az intenzív osztályon aggódva. Akik akkor ott voltak abban a táborban, pontosan tudják, hogy min mentem/mentünk keresztül. A Jòisten és az Angyalok akkor is velünk voltak, mint ahogyan most is. Mivel ezen a hétvégén is táborom van, és a “forgatókönyvet” ismét átírta a sors, így most újra Sárvár és az egyik budapesti kórház között ingáznom. Így vagyok nyugodt. Így van béke és nyugalom a lelkemben. Norbi a legnagyobb biztonságban van,
a 220 táborozó pedig hiánytalanul élvezheti a programokat! Egy biztos! 9 év múlva a Spirit hotelbe tavasszal jövünk és nem ebben az időpontban - írta végezetül Réka, akinek már egy kis viccelődésre is van kedve, így tényleg elmúlt az életveszély.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.