Celeb

Szerződést kötött exével Sebestyén Katja: jöhet az új pasi

Bors

Létrehozva: 2021.08.06.

Az énekesnő korábbi házasságának felbontása során külön szerződést kötött, hogy még a válás lezárulása előtt új életet kezdhessen és családot alapíthasson.

Forrás: Sebestyén Katja

Sebestyén Katjának teljesült az álma, harmadszor is édesanya lesz. Újdonsült férjével, Péterrel nagyon boldogok. A frigyre és a családalapításra tudatosan készültek, annak ellenére, hogy előbb az énekesnőnek még le kellett zárnia korábbi házasságát.

– Amikor az előző férjemmel beadtuk a válási papírok utolsó változatát tavaly szeptember 14-én, akkor kötöttünk egy olyan szerződést, amivel felmondtunk október 1-i hatállyal a házassági életközösségünket. A válásái procedúra még zajlott ugyan, de ez megállapodás engem már feljogosított arra, hogy akár életközösséget is vállalhatok egy másik férfival. Már február közepén eldöntöttünk, hogy kisbabát szeretnénk. Mivel már nem vagyok annyira fiatal, nem akartunk tovább várni a válás kimondására. Attól, tartottam, hogy a koronavírus-járvány miatt akár éveket is veszíthetek az eljárás elhúzódása miatt – mesélte a Borsnak Katja.

A válási szándékuk májusban lett jogerős, május elején pedig az utolsó tárgyalás is lezajlott. Ám ekkora már az énekesnő Péter mellett megtalálta az igaz szerelmet, és mindketten készek voltak arra, hogy új fejezetet nyissanak az életükben. Pár hete, július 17-én Tiszacsegén egy kis családi, ám annál jobb hangulatú esküvő keretében hivatalosan is összekötötték az életüket, és a gyermekáldás sem várat magára.

Az énekesnő már a terhesség tizennegyedik hetében jár, és remekül érzi magát a bőrében. Nem küzd semmilyen rosszulléttel, kiegyensúlyozottabb, mint valaha.

Az előző két terhességem is olyan könnyű volt, mint a mostani. Korábban csak lelkileg volt nehéz a várandósság. Akkor ugyanis nem volt úgy mellettem lelkileg a férjem, ahogyan most mellettem van Peti. Milliószor boldogabb vagyok. Szárnyalok a boldogságtól.

A kisbaba várhatóan január végén, február elején fog megszületni. Az énekesnő azonban addig sem pihen. Rengeteg koncertje lesz országszerte, szeptemberben pedig Moszkvában képviseli hazánkat Dve Gitari Duó tagjaként a II. világháború lezárulásának 75. évfordulóján – ezt a rendezvényt eredetileg tavaly tartották volna, ám a covid miatt egy évet csúszott. Katja örül a sok fellépésnek, mert végre személyesen is találkozhat a közönséggel.

Ezeket még akkor elvállaltam, amikor még nem tudtam, hogy terhes leszek. Úgy gondolom, hogy az adventi időszakáig eleget is tudok tenni a felkéréseknek, mert a decemberi koncertek már nem járnak nagy fizikai igénybevétellel – zárta szavait a művésznő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501019
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501019
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501019
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók