Sok izgalmas pillanatnak lehetnek szemtanúi azok, akik a szeptember 4-én este a TV2 csatornájára kapcsolnak, ugyanis elkezdődik a Sztárban Sztár leszek! idei első adása. Amellett, hogy a színpadon eddig sosem hallott tehetségek mutatkoznak be, a mesterek is emelik majd a hangulatot, vagy éppen olykor felborzolják a kedélyeket. A mesterek egytől-egyig erőteljes egyéniségek: Tóth Gabi, Köllő Babett, Majka és Pápai Joci is vehemensen védik az érdekeiket, emiatt pedig óhatatlan, hogy kisebb-nagyobb viták is kialakulnak.
Pápai Joci azonban érdekes megvilágításba helyezte az ehhez hasonló helyzeteket, szerinte a nézeteltérésekre szükség van ahhoz, hogy ők négyen egy erős egységet alkothassanak.
– Amíg azt érzem, hogy az adott beszélgetés nem rombolja a közösséget, addig nem szólok közbe és pártatlan maradok. Azt gondolom, ha sikerül tisztázni az adott helyzetet, az csak még erősebbé kovácsolja a csapatot – kezdte a Borsnak Joci, akinek a saját bevallása szerint a többiekhez hasonlóan hatalmas igazságérzete van.
– Megesik, hogy kikelek magamból, mert azt érzem, tudatnom kell a másik féllel, hogy mi a véleményem az adott szituációról – mondta az énekes, aki már gyerekként megtanulta, hogyan álljon ki magáért.
– Én telepi srácként nőttem fel, amikor valami miatt összecsapott az egyik banda a másikkal, akkor régi vágású telepi fiúkként egy emberként védtük egymást. Ez kódolva van bennem – magyarázta Joci, aki akkoriban ha kellett, ököllel is megvédte a maga igazát és a többieket. Az énekesnek közeledik a negyvenedik születésnapja, érett és felelősségteljes kétgyermekes édesapaként eszébe sem jutna, hogy fizikai erőszakot alkalmazzon.
– Felnőtt fejjel persze már csak szavakkal harcolok, de egyébként egy egész könyvet meg tudnék tölteni a régi történetekkel, sőt lehet, hogy ezt a jövőben megteszem majd – árulta el a Sztárban Sztár leszek! mestere.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.