Celeb

Drámai vallomás: Magányosan éli mindennapjait Klapka Dennis

SM

2021. augusztus 12. csütörtök 11:00

Klapka György halála után a gyerekei eltávolodtak egymástól, és így négy évvel később szinte semmit sem tudnak a msikról. Dennis a Borsnak bevallotta: szerelem sincs jelenleg az életében, ám a párkeresés a Klapka névvel igencsak megnehezíti a helyzetét.

Forrás: Facebook

Klapka Dennis hosszú ideje semmit nem tud testvéreiről, kölcsönösen nem érdeklődnek egymásról.

Abszolúte nincs kapcsolatom a családommal. Az idejét nem tudom megmondani, mikor beszéltem a testvéreimmel utoljára. Azt gondolná az ember, a szülő halála összetartja a gyermekeket, de nálunk nem így van. A lehetőség és az anyagi háttér adott lenne pedig a találkozásra, de egyikünket sem érdekli, hogy a másik mit csinál. Tiszteletben tartom, hogy ők ezt akarják, nem zaklatom egyiküket sem – mesélte érdeklődésünkre.

Nem csak család, hanem kapcsolat nélkül, magányosan éli az életét Dennis. Tavasszal szakítottak szerelmével, és bár vágyna társra, picit sincs könnyű helyzetben.

Sajnos az utóbbi években nincs szerencsém. Vágyom a boldogságra egy őszinte hölgy személyében. Lehet ideálokat formálni, de egy kapcsolatot a belső tud egybentartani. Fontos a megbízhatóság, a szeretet, hiszen a test egy idő után öregszik, elcsúnyul. A szerelem is hozzátartozik az élethez, és semmi mással nem lehet helyettesíteni. Lehet pénze az embernek, hobbija, de azt az érzést, amikor átölelsz valakit, nem lehet kárpótolni – mondta őszintén.

Próbálkozott már társkeresőn is ismerkedni, de több szempontból is komoly nehézséget jelent számára, hogy Klapka György az édesapja.

Sokan azt hiszik, hogy milliárdos vagyok édesapám után, így a Klapka névvel nem könnyű az ismerkedés. Sokan visszaéltek már a bizalmammal is emiatt. Volt olyan barátnőm, aki kölcsönkért kisebb-nagyobb összeget, miután a kapcsolat megromlott, a pénzt soha többé nem láttam. A szerelem elvakítja az embert, hajlamos a naivitásra, sajnos velem is megtörtént – jelentette ki.

Dennis korábbi munkahelye megszűnt, a pandémia sem segített az álláskeresésben, most azonban abban bízik, hogy sikerrel jár.

Annak ellenére, hogy milyen komoly problémák vannak a világban, szerencsére én megúsztam. Jelenleg munkát keresek, a korlátozások beszüntetésével a lehetőségek megnyíltak. Olyan állást szeretnék, ahol kamatoztatni tudom a kommunikációs képességeimet, akár három nyelven is. Az üzleti véna a mi családunkban az ereinkben folyik, hiszen apu is egy szép vállalkozást tudott felépíteni, és a húgom is bizonyította ezt, amikor ő vette át a vezetést. Hiszem, hogy én is képes vagyok ilyen felelősségű munkára, és egy cég felfigyel rám – mondta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470927_auto_resized.jpg
origo.hu

Teljesen meztelenül, fürdés közben fotózták Curtis volt feleségét - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19887_resized.jpg?avcount=1695452108
origo.hu

Megtépte PSG Ogli exét a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470503_auto_resized.png
metropol.hu

Kiderült, mi okozta az Eufória fiatal sztárjának a halálát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470985_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Toporzékol az Európa Tanács: „felszólítják” Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470402_auto_resized.jpg
life.hu

A világhírű énekes édesanyjának azt javasolták, mondjon le a gyerekéről – 9 dolog, amit te sem tudtál Andrea Bocelliről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471010_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kanada a következő években újabb 650 millió kanadai dollár értékű katonai segítséget nyújt Ukrajnának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19889_resized.jpg?avcount=1695452108
origo.hu

Megdöbbentő véleménnyel van a Kőgazdag Fiatalokról Jákob Zoltán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470230_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nemsokára megnyílik a világ egyik legnagyobb reptéri terminálja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19868_resized.jpg?avcount=1695452108
vg.hu

Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695452108
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469559_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg évtizedek óta viseli ezt a karkötőt: szívszorító ok állhat a háttérben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695452108
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/UqfqYafRpmErI-HESOdJPuO5D5nrAimLJwV9FmiTgsc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjN2ZjMDNjZWIwNzQyOWJiNzZkYjQ4MTg2MmM3ZTQx.jpg
Emlék

Oszter Sándor özvegye percre pontosan tudja, mikor szeretett bele a férjébe

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/DPBwa2hUjpeEWVc4u0eKC5po2x6XZKhTDyFelfFBeFA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYxNDA1Y2MzY2E0ODQxMTJiNDMyMGUyN2I3Yzk5NWMx.jpg
Pikáns

Oszter Sándor özvegye elárulta: 77 évesen is kerülgetik a férfiak