Celeb

Szülés utáni depresszió miatt költözött el felesége L.L. Juniortól

Bors

Létrehozva: 2021.08.07.

A Bors kiderítette, mi állhat a házaspár közti viszály hátterében.

Forrás: Ripost, Facebook

Mindenkit meglepett a hír, L.L. Junior már nem él együtt feleségével. Körtvélyessy Kinga és a zenész 2017 januárjában jegyezték el egymást, a dolgaik azonban nem mentek simán. Szakításokkal és kibékülésekkel terhelt kapcsolat volt az övék, de a szerelmük még ezt is kibírta. Csaknem két évvel ezelőtt hivatalosan is összekötötték az életüket, tavaly szeptemberben pedig megszületett első közös gyermekük, Lili. Sokáig úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van a kapcsolatukkal, még a rappert ért tragédiák is csak összekovácsolta őket. Ezért ért mindenki váratlanul, hogy Kinga elköltözött közös kislányukkal a családi fészekből egy budapesti albérletbe, míg a rapper törökbálinti otthonukban maradt. A Blikk információi szerint azonban nem egy harmadik fél felbukkanása vezetett a szakításhoz.

Bors megtudta, szülés utáni depresszió okozhatta a feszültséget a házaspár között. A párhoz közel álló barát megerősítette információnkat, kislányuk érkezése óta nem voltak zökkenőmentesek a hétköznapok.

Kinga igen vehemens személyiség, akárcsak Junior. Mindketten amolyan tűzről pattant személyek és bizony két dudás egy csárdában nem mindig fér meg egymás mellett. Úgy tudom, Kingát megviselte a szülés, volt szülési depressziója, hiszen a baba érkezése teljesen felforgatta az életüket pozitív és negatív értelemben egyaránt. Ezt pedig csak tetézték a hétköznapi terhek és persze mindkettőjük kemény személyisége. Az, hogy Kinga most elköltözött, nem feltétlenül jelenti a kapcsolatuk véget is ért, hiszen nagyon egymáshoz valóak. Úgy hallottam, hogy mindketten küzdenek azért, hogy ismét egy család lehessenek, hiszen szeretik egymást! – mondta az ismerős. Megkerestük L.L. Juniort is, de nem kívánt nyilatkozni a témában.

A Bors próbálta megszólaltatni a zenész apósát, Körtvélyessy Zsolt színművészt, aki érdeklődésünkre csak annyit mondott, nem kíván beleavatkozni lánya és veje ügyébe. A háttérzajból azonban jól hallhatóan valószínűleg épp unokájával és Kingával lehetett, mert a rövid beszélgetés alatt végig egy kisbaba hangját hallotta munkatársunk.

Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta lapunknak elárulta, ez komoly kihívás elé állítja a párokat, amennyiben a nő nem ismeri el a „betegséget”, az ebből fakadó konfliktusok pedig szakításhoz vezethetnek.

Minden nő szülés után a hormonális változások hatására megváltozik, ami hangulatingadozásokkal járhat, de ez nem minden esetben egyenlő a depresszióval. Ennek fokozatai vannak, lehetnek kevésbé vagy nagyon súlyosak is. Sok esetben ez magától megszűnik. Abban az esetben viszont, ha mégis fennmaradnak a tünetek, kihathat a párkapcsolatokra. Minden típusú hangulatingadozás egy kihívás elé állítja a párokat. Ha nem tudatosítja a nő, és nem tudják megfogalmazni az ebből fakadó konfliktusokat, ez odáig vezethet, hogy az egyik fél ki akar szállni a kapcsolatból. Ez azonban csak átmeneti megoldás lehet, a probléma ezzel nincs megoldva. Ahhoz, hogy valaki átvészelje ezt az időszakot, rengeteg türelemre van szükség, és dolgozni kell a kapcsolatért – mondta.

A sztárokat sem kerüli el

A szülés utáni depresszió milliókat érintő jelenség világszerte. Ez a probléma pedig a sztárokat sem kerüli el. Radics Gigi, Mádai Vivien és a világhírű énekesnő, Adele sem csinált titkot a problémájukból.

A TV2 sztárjánál, Mádai Viviennél a szülés utáni depresszió jelei már akkor jelentkeztek, amikor férjével hazavitték a kórházból a kicsi Zénót.

– Ez olyan téma, amit minden nő szégyell. Pedig szinte mindenki átesik rajta – árulta el két évvel a kisfia születése után a Mokka műsorvezetője.

Gigi is megszenvedte a Bella Szófia születése utáni időszakot.

– Megerősödtem, több önbizalmam lett anyaként, viszont valószínűleg nem került el a terhesség utáni depresszió. Nem éreztem túl erősen, de ez a kettős érzés, a szeretet és az aggódás lehetett az, ami zajlott bennem, de ezen már szerencsére túl vagyok – vallotta be.

A világhírű énekesnő, Adele egyelőre azért nem vállal újabb gyermeket, mert aggódik a szülés utáni depresszió miatt. Erről a Vanity Fairnek beszélt.

– Nagyon rossz volt a szülés utáni depresszió a fiam születését követően, és ez megijesztett. Azt mondtam magamnak, hogy szükségem van heti egy délutánra, amikor amit egyedül, a baba nélkül tölthetek el – nyilatkozta.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek