Celeb

Sorozatszereplő lesz a csínytevő diák: Badár Sándortól rettegett az iskola

Bors

Létrehozva: 2021.08.26.

Szerda este debütált új szereplőként a TV2 Mintaapák című sorozatában Badár Sándor. A színész iskolaigazgatót alakít, holott régen pont ő bosszantotta a diriket.

A stand-up comedy kiemelkedő alakját, Badár Sándort eddig főként játékfilmekben láthatták a nézők. Szerda estétől azonban sorozatszereplőként is bekerül a köztudatba: iskolaigazgató szerepében mutatkozott be a TV2 csatornán futó, Mintaapák című sorozatban.

A színész a Borsnak elárulta: bár rendkívül összetett volt a feladat, igazán magáénak érezte az igazgató szerepét. Elmondása szerint egy sokoldalú karaktert hozott létre, aki több arcát is megmutatja a Mintaapák harmadik évadában. Külön kiemelte a gyermekszereplőket, akikkel nagyon jó barátságba került a forgatások alatt. Mint mondta, nem csak tehetségesek, hanem fegyelmezettek és precízek is voltak a kemény munka során. Nem úgy, mint ahogy annak idején ő viselkedett az iskolában.

Az évnyitók és az évzárók annak idején azok az események voltak, ahol biztosan mindig történt valami. Mi régen persze sok csínyt elkövettünk.

Egyszer egy évzáró végén a tábortűznél például palát égettünk, ami olyanokat durrant, hogy azt hitték, hogy megtámadták az iskolát – emlékezett vissza a Borsnak nevetve Badár Sándor, akivel a rosszaságok ellenére mindig igazságosan bánt az iskola vezetősége.

Így aztán életének összes fontos iskolaigazgatójából gyúrta össze a Mintaapákban látható diri karakterét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664411
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...