Celeb

A szakítás után nincs maradása a családi fészekben L.L. Juniornak: minél előbb, áron alul szabadulna a luxusingatlantól

Bors

2021. augusztus 13. péntek 05:00

Egyre vészjóslóbb jelek mutatják, hogy nem átmeneti gond van az énekes házasságában. Kinga pár hete elköltözött a közös gyermekükkel a házukból, amit most sürgős eladásra kínál a zenész. 

Nemrég számoltunk be arról, hogy L.L. Juniortól elköltözött a felesége, Körtvélyessy Kinga. Az asszony a közös kislányukat is magával vitte, a kapcsolatuk megromlásának a hírek szerint a szülési depresszió lehetett az okozója. 

Se veled, se nélküled

A páros 2017 jegyezte el egymást, majd egy se veled, se nélküled kapcsolat után két évvel ezelőtt végül összekötötték az életüket. Az első közös babájuk, Lili tavaly szeptemberben jött világra, a kicsi érkezése pedig úgy tűnt, jól összekovácsolta az erős akaratú szüleit.

A béke azonban nem tartott sokáig, a hírek szerint egyre gyakoribbak voltak otthon a veszekedések. Hogy valami nem stimmel kettejükkel, azt már a nyár elején sejteni lehetett, hiszen L.L. Junior közösségi oldalain igencsak ritkán posztolt fotót a kislányával, Kingával pedig egyet, kettőt. Úgy tűnt, kevés közös programot szerveznek, ritkán látják egymást. 

A szakítás híre mégis letaglózta a pár baráti körét, az ismerősök szentül hisznek abban, hogy még van esély a békülésre, ennek azonban ellentmondani látszik, hogy szerda délután megjelent egy hirdetés az ország egyik legnagyobb ingatlankereskedő portálján, melyet a fotók alapján nem volt nehéz beazonosítani: Junior bizony árulja a családi fészket.

Ez a ház volt az álma

Azt a házat, amit a zenész élete fő művének tart, amiért évtizedeken át keményen dolgozott, amiben a gyerekszoba még szinte érintetlen, ahol minden szög, szobor, de még az utolsó fűszál is az ő elképzelései szerint áll. 

Nyilvánvaló, hogy Junior egy boldog családot álmodott ide, ennek hiányában viszont nincs maradása. Az új tulaj egyébként nagyon jól jár az ingatlannal, a törökbálinti ház az elegáns Tükörhegyre néz, a prémium pázsittal körülvett kerti medencéből a budai hegyeket látni, vagy éppen az augusztus huszadikai tűzijátékot… Az örökpanorámás, 240 négyzetméteres, háromszintes, két fürdőszobás, hatteraszos, kétgarázsos ingatlant 280 millió forintért dobták piacra, ami ár alatt van, nyilvánvaló, hogy gyorsan szeretnének megszabadulni tőle. 

Az üggyel kapcsolatban megkerestük L.L. Juniort, de a zenész, bár gondterhelt hangon megerősítette az értesüléseinket, hogy eladó a ház, nem kívánt nyilatkoznia témában. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16051728_auto_resized.jpg
origo.hu

Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15693_resized.jpg?avcount=1685634610
origo.hu

Megtudtuk, mi okozta a tengilici tragédiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050556_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tízmilliókba kerül a halálhegy megmászása, mégis sokan kifizetik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049309_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Újabb magyar hegymászó indult Afagnisztánba csúcsot ostromolni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050513_auto_resized.jpg
metropol.hu

Kettes stádiumú daganattal diagnosztizálták a TV2 egykori sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16052044_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Moldovában találkozott Zelenszkij Orbánnal az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15692_resized.jpg?avcount=1685634610
origo.hu

Megszólalt titokzatos kapcsolatáról Pásztor Anna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15694_resized.jpg?avcount=1685634610
mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049788_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megrendítő vallomást tett a kettes stádiumú rákkal küzdő TV2-sztár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/8kK6k92uhh2qWJCxpn4udsDyoIjEup-QFzYfYAkOfP8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM3NDg0Y2FiMGU2ZDQyODk5NjRlNTMyZWVkMmE4YTQ0.jpg
Karóra

Elképesztő luxus! Polgár Árpád egy budai villa árát hordja a csuklóján

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/4Tr5oqPuX4E12UdhHMlFZT9T1pBy0oAzN1U6V9shRpw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E1ODUzZDY0ZDgxYjQ1ZmFhMjkxYzNkZDg3YWE3MWU5.jpg
Megcsalás

„Ha egy buli hevében lefekszik mással, nem szakítok” – elhajlási engedélyt kapott Mischinger Péter menyasszonya